Otthon

Oszvald Marikát mellbe vágta Galambos Erzsi halálhíre

Fáradhatatlan, precíz és szenvedéllyel szereti a hivatását – ezek jellemezték leginkább a közelmúltban elhunyt Galambos Erzsit pályatársa, Oszvald Marika szerint. A Kossuth-díjas előadóművész a Duna Almárium című műsorában emlékezett szeretett kollégájára.

(Fotó: MTVA/Csöndör Kinga)

A zenés játékokban és operettekben tündöklő szubrett és musical-színésznő, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Galambos Erzsi november 16-án hunyt el. A művész 2021 decemberében ünnepelte 90. születésnapját, a jeles alkalomból életműve előtt tisztelgett a József Attila Színház, amelynek több mint 40 évig volt tagja. A gálán Oszvald Marika is részt vett, aki előadói pályája meghatározó alakjaként írta le a színművészt.

„Galambos Erzsi a szakma nagy vesztesége. 16 éves voltam, amikor a szüleimen keresztül megismertem őt, és a példaképeim között tartottam számon. Mellbe vágott a halálhíre, mert korát meghazudtoló szellemi és fizikai frissessége volt. Decemberben lett volna 92 éves, de nem látszódott rajta a kora” – emlékezett meg kollégájáról Oszvald Marika az Almárium vendégeként.

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész a Duna délutáni magazinműsorában megemlítette, hogy a rá jellemző elszántsággal készül a téli időszakra. Több előadásban is játszik, valamint elvállalta a Duna felkérését: november 25-én ő is szerepel majd a Csináljuk a fesztivált! új évadának első adásában. Az Utánam a vízözön című dalt adja majd elő, amivel az 1967-es Táncdalfesztiválon Poór Péter lépett fel. A teljes beszélgetés újranézhető az Almárium Médiaklikk-oldalán.

Csináljuk a fesztivált! – november 25-én, 19:35-kor újra a Dunán.

Almárium – hétköznap 13:40-től és 15:00-tól a Dunán.