Siker

Retró sorozataink, amelyek évek óta eszünkbe se jutottak

Emlékszik még valaki a ’70-es és a ’80-as évekre? Akkor még nem voltak kütyük a rádión és a tévén kívül, ami azt jelentette, hogy esténként az egész ország a képernyőn keresztül izgulta végig a hazai vagy import sorozatok sztárjainak sorsát. Egyesével.

Összeszedtünk most öt olyan sorozatot, a Szomszédokon és a Dallason túl,  amelyeket egészen biztosan sokan néztünk, akik már éltünk azokban az évtizedekben, és biztosan mély nyomot hagytak bennünk, de lehet, hogy már egy ideje nem jutottak eszünkbe. Induljon a nosztalgiahajó!

Onedin család

Gondoltuk volna, hogy már 47 éves a BBC egyik legnépszerűbb sorozata? 1971 és 1980 között több mint 90 része forgott le. A kalandos és romantikus 19. században játszódó történet középpontjában a feltörekvő üzletember, James Onedin áll, aki kereskedelmi hajózási társaságot alapít. A sorozat bepillantást enged a kezdődő kapitalizmus kulisszái mögé, Magyarországon talán éppen ezért volt óriási siker: 1979-től vetítették hazánkban kedd esténként. A sorozat szereplői közül már sokan nem élnek, a főszereplőt alakító Peter Gilmore 2013-ban hunyt el.

A maláj tigris

Sandokan, az ifjú és bátor indiai herceg a sorozat szerint az 1800-as évek második felében harcol a brit gyarmatosítók ellen. Legfőbb ellenfele Lord Brooke, a fehér rádzsa. Az olasz, francia, német és brit koprodukcióban készült hatrészes sorozat elképesztő népszerűségre tett szert, főszereplője, Kabir Bedi pedig egyenesen ikonná vált, és mind a mai napig sokan ismerik ezt a nevet. Bizonyított is, hiszen összesen 31 filmben és sorozatban játszott, többek között az amerikai Gazdagok és szépek című évtizedekig tartó szériában, sőt egy James Bond-filmben is volt főgonosz.

Nők a pult mögött 

A csehszlovák sorozat 1977-ben forgott, és mindössze 12 epizód készült belőle, mégis nagy népszerűségre tett szert többek között hazánkban is, talán éppen annak köszönhette népszerűségét, hogy minden magyarnak ismerős volt a környezet: a helyi kisbolt annak minden karakterével, ahol fontos a barátság, az emberség és az emberek közötti kapcsolat. A film főszereplője a frissen elvált Anna, aki egy boltban kezd el dolgozni, és hamar rájön, hogy nemcsak előtte, de a pult mögött sem egyszerű az élet. A közért természetesen egy idealizált hely volt, nem sok köze volt a valósághoz, hiszen itt az év minden szakában lehetett kapni friss déli gyümölcsöt, külföldi sajtot és nyugati konyakot is.

A chateauvalloni polgárok – A francia Dallas 

A nagyszabású családtörténet egy képzelt francia város, Chateauvallon falai közt játszódik, egyik legbefolyásosabb családja a Berg dinasztia. Tagjai nem csupán a helyi lap élén, de szinte minden fontosabb szervezetnél a vezető pozíciót töltenek be. Gyakorlatilag ez a francia Dallas.

Nyolc évszak

De nem csak északi és nyugati szomszédaink, mi is nagyon jól voltunk a rendszerváltás előtt a sorozatkészítésekben: talán emlékszünk még a Nyolc évszak című sorozatra, amit a Magyar Televízió már többször is műsorra tűzött, főszereplője a fiatal és gyönyörű Götz Anna és a felejthetetlen Bubik István. Nemcsak a ’80-as évek Budapest utcái és a nagyszerű színészek miatt érdekes a sorozat, hanem a zenéje is kifejezetten erős. Ugyan egy egészen más világot idéz fel, de aki szeret elmerülni egy kicsit az emlékeibe, annak tökéletes választás. A videomegosztón meg lehet nézni az össze epizódot. Rendezője Várkonyi Gábor.