Siker

7 tökéletes állás azoknak az anyukáknak, akik otthonról is szeretnének dolgozni

Attól, hogy úgy döntöttünk, otthon maradunk a babánkkal, még nem kell lemondanunk a munkáról – ha úgy érezzük, szeretnénk hozzátenni a családi kasszához addig is, amíg gyereket nevelünk, vagy unatkozunk otthon, válogassunk ez a 7 szakma közül. Mindegyiket lehet gyerek mellett, rugalmas munkaidőben is végezni!

Közösségi média menedzser

Egyre több cég keres olyan embereket, akik a saját közösségi médiacsatornáikat kezelni tudják, és képesek a legtöbbet kihozni belőlük. Ha szeretünk facebookozni, és értünk az Instagramhoz, ezt otthonról tökéletesen művelhetjük.

Otthoni óvoda

Ha már úgyis otthon vagyunk, és a saját gyerekünkkel törődünk, akár magunkhoz vehetünk néhány másik babát is, akikre némi ellenszolgáltatás ellenében vigyázunk. Ez tökéletes lehet azoknak, akik nem akarják beadni a gyereküket óvodába vagy bölcsődébe, vagy csak néhány óra szabadságra vágynak napközben.

Online asszisztens

Sokan keresnek olyan asszisztenseket maguknak, akiknek annyi a feladatuk, hogy e-mailekre válaszolgatnak és időpontokat egyeztetnek – ehhez nem kell benn ülni egy irodában. Bár nem kereshetünk vele olyan jól, mintha rendes asszisztensek lennénk, kiegészítésnek tökéletes lehet.

Fotó: iStock.com/gpointstudio

Fotó: iStock.com/gpointstudio

Kutyasétáltatás

Legtöbbször diákmunkaként gondolunk rá, de valójában otthonülő anyukaként is végezhetjük, és így legalább megszerettetjük a gyerekekkel az állatokat is.

Online stílustanácsadás

Ha ilyen területen dolgoztunk, vagy egyszerűen nagyon jó ízlésünk van, akár ezt is összehozhatjuk – és még nem is keresünk vele rosszul, ha jól csináljuk!

Korrepetálás / különórák

Amikor a gyerek alszik, vagy éppen le tudjuk passzolni a rokonoknak, fogadjunk diákokat az otthonunkba, akiknek korrepetálásra van szükségük. Így egy komolyabb összeg is összegyűlhet a hó végén, és legalább egy kicsit az agyunkat is tornáztatjuk.

Újságírás

Rengeteg médium keres külsős újságírókat, így ha van tehetségünk az íráshoz, ebből akár egy szép fizetést is összehozhatunk magunknak – és még ki sem kell tennünk a lábunkat a lakásból.