×

Siker

„Az én generációmnál alábbhagyott az alázat” – Interjú Medveczky Balázs színművésszel

Manapság kevés olyan színházba járó ember létezik, aki ne hallott volna legalább hírből a Pál utcai fiúk című musicalről. A darabot, de méginkább a színészeket körülvevő óriási rajongás és kézzelfogható őrület azonban kicsit sem változtatta meg Balázs gondolkodásmódját és értékrendjét. Élete most nagy változás előtt áll, így én főként élményeiről, döntéseiről és azok okairól beszélgettem vele, humorának köszönhetően igen jó hangulatban.

Egy éve, hogy végeztél a Színművészeti Egyetemen. Mi változott azóta, mik a tapasztalataid?

Ez volt az első évem társulati tagként, ami egy teljesen más helyzet, hiszen kikerültem egy ötéves műhelymunkából. Megismerkedtem olyan színészekkel, akik régen más metódus szerint tanulták a szakmát, nekem pedig nyilván alkalmazkodnom kellett hozzájuk, hiszen én vagyok a fiatalabb. Rájöttem, hogy mennyire elengedhethetetlen az önbecsülés egy próbafolyamat alatt, meg alapvetően a színházban. Azt is tanulságosnak gondolom, hogy a régebbi generáció milyen komoly alázattal rendelkezik, míg az én generációmnál ez az alázat alábbhagyott. De visszatérve a kérdésedre… (nevet) Ez az, amit megállapítottam, hogy már nem egy osztályközösségben voltam, hanem elkezdtem magamtól kitapogatni a dolgokat. Néha persze most is felhívom Máté Gábort (osztályvezető tanár a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a Katona József Színház igazgatója), ha valamin változtatni szeretnék az életemmel kapcsolatban, de a lényeg akkor is az, hogy egyedül vagy, egyedül kell megtalálnod a helyedet.

Fotó: Kukta Dóra

Fotó: Kukta Dóra

Mennyit változott az a kép, amit mondjuk elsőéves színészhallgatóként magad előtt láttál a színházról és az egész szakmáról, ahhoz képest ahogy most látod?

Felszínesebben láttam. Nem gondoltam, hogy egy színész mennyire bonyolult érzelmeket élhet át akár pár másodperc leforgása alatt is. Az elmúlt 5-6 év igencsak szélsőséges tapasztalatai döbbentettek rá arra, hogy mennyire összetetten működünk. Gábor belőlünk építkezett, nem megváltoztatni akart minket, nem átformálni, hanem színesíteni az egyéniségünket. Feszélyezett srác voltam, tele gátakkal, emellett naiv, mert nem gondoltam, hogy ez a szakma ilyen nehéz lelkileg.

Fotó: Kukta Dóra

Fotó: Kukta Dóra

Az elmúlt évek során volt olyan pillanat, amikor megkérdőjeleződött benned, hogy tényleg ezt akarod-e csinálni, és tényleg színész akarsz-e lenni?

Az utóbbi időben nem volt olyan, hogy ezen elgondolkoztam volna. Inkább örülök, hogy milyen szerencsésen alakult eddig az életem. Kiskoromban atlétizáltam, sokféle stílust táncoltam és zenéltem is, ezeket pedig mind fel tudom használni. Inkább a felvételi előtti másfél-két évben hullámzott az, hogy színész legyek-e vagy táncos, mert bár szerettem mozogni, hiányzott a verbalitás a színpadon.

 A Vígszínházban véget ért az évad, a szeptembert viszont már Szegeden kezded meg. Miért döntöttél így?

Egyszerűen másra vágytam, és úgy döntöttem, hogy kilépek a komfortzónámból. A Vígben rengeteget tanultam, ezt én is így érzem, és a kollégák is ezt mondják. Mikor felmondtam Enikőnél, akkor úgy gondoltam, hogy majd szabadúszó leszek, és jön, ami jön, de aztán Barnák László (Szegedi Nemzeti Színház igazgatója) felajánlotta a szerződést. Most azt gondolom, hogy ez jó döntés. Sőt igazából nincs is olyan, hogy jó vagy rossz döntés, mert mindenből rengeteget lehet tanulni, ha eléggé nyitott vagy. Micsoda közhely! (nevet) Mindenesetre az tök jó, hogy más hely, más emberek és más ízlés vár rám.

A Pál utcai fiúknak még mindig hatalmas a sikere…

Ne szórakozz, tényleg???

Igen, ez teljesen új információ. Na de komolyra fordítva a szót, lesz lehetőséged a jelenlegi szerepeidet továbbra is játszani így, hogy Szegedre szerződsz?

Az Átriumban továbbra is csinálni fogom a II. Edwardot, Enikővel pedig abban állapodtunk meg, hogy ezután ugyanúgy játszani fogok a Félkegyelműben, a Földrengés Londonban című darabban és a Pál utcai fiúkban, amiben hol Boka, hol Csele leszek. Érzelmileg egyébként nehéz volt meghozni ezt a döntést, mert nagyon egy banda lettünk, és azt hiszem, túlzás nélkül mondhatom, hogy többet tudunk egymásról, mint a saját szüleink.

Fotó: Kukta Dóra

Fotó: Kukta Dóra

A családod és a kollégáid közül volt, aki megkérdőjelezte a döntésedet?

Édesapám azt mondta, hogy „Mindenben melletted állok Balázs, és az a lényeg, hogy boldog legyél!” Persze először ő is és édesanyám is megijedtek, de aztán megértették az érveimet. Azok a kollégáim, akik megszerettek, nagyon sajnálják, hogy elmegyek, de emellett bátor lépésnek is tartják, elvégre feladtam a biztonságomat, ami elég kockázatos a mai világban. Ha van egy stabil helye az embernek, az már egy kincs, mert túl van telítve a szakma, ráadásul rengeteg jobbnál jobb színész van, akiknek nincs helyük és elég lehetőségük játszani. Nekem pedig itt volt a Víg, havi 28-29 előadással…

Te pedig fogod magad és lemész Szegedre.

Igen… Egyébként ez is közrejátszott a döntésemben. Egyrészről hálás vagyok Eszenyi Enikőnek, hogy sokat játszhattam, de ki akarom próbálni, hogy milyen az, ha nem 29 előadásom van egy hónapban. Elkezdtem észrevenni magamon azt, hogy ez az egész olykor monotonná válik és nincs bennem egy várakozás, hogy „Hú, ma este előadásom lesz!” És ez nem jó. Főleg 25 évesen…

Édesapád Medveczky Ádám, Kossuth-díjas karmester. Hogy érzed, milyen pluszt adott neked az, hogy a művészet és a komolyzene közvetlen közelében nőttél fel?

Elsősorban egy elég jó zenei ízlést. 12 éves koromig nem hallgattam mást a klasszikus zenén kívül, és egyáltalán nem azért, mert a szüleim így akarták. Számomra soha nem volt kérdés, hogy a művészet az, ami igazán érdekel. Még portrékat is csináltam egy időben, pontosabban karikatúrákat. Készült is egy vicces jelenet még a Színművészeti első évében, Papp Endre osztálytársammal. A lényege az volt, hogy Máté Gábor kérésére be kellett mutatnunk egy mesterséget. Én kiválasztottam a karikatúrarajzolót, csak mert azt gondoltam, hogy nagyon jól rajzolok, és maximum tíz perc alatt készen is leszek. Ehelyett a következő történt a jelenetben: én az osztálytásaimnak HÁTTAL leültem, Papp Endre velem szemben. Ő nézte az osztályt, látta a reakciókat, és érezte a feszengést, én meg csak rajzoltam és rajzoltam… Egy idő után elkezdtem izzadni, mert a tizenvalahanyadik percben még Endre szeme se volt kész, a hátam mögött pedig tapinthatóan éreztem az atmoszférában, hogy mindenki azon gondolkozik,  vajon mi lesz ebből és meddig fog ez még tartani? Endrének szegénynek ezt az egészet végig kellett néznie, én meg csak rajzoltam, egyre gyorsabban és gyorsabban. És ha ez nem lett volna elég, az elkészült mű vállalhatatlan lett.

Fotó: Kukta Dóra

Fotó: Kukta Dóra

Még rossz is lett? 

Nagyon rossz lett!

Milyen lehetőségek várnak Szegeden? Milyen bemutatók, szerepek várnak rád?

Szegeden az első bemutatóm a Szentivánéji álom lesz Horgas Ádám rendezésében, Oberont és az egyik mesterembert fogom játszani. A második bemutató a Valahol Európában lesz, ott Hosszú szerepét kaptam, amit Szőcs Artur rendez. Utána következik majd a Gyilkos című kortárs orosz dráma, ami egy négyszereplős, kisszínpados darab, ahol a főszereplő, Andrej leszek. A negyedik pedig Mihail Bulgakov színműve, az Álszentek összeesküvése lesz, aminek a pontos szereposztását egyelőre még nem tudom.