Azt hiszem, a kézműveskedés szükséges a homeosztázisomhoz. Fontos, hogy ne mindig csak fejben rakosgassam a dolgokat, hanem a kezem is járjon, igyekszem tehát megragadni minden lehetőséget, ahol kiélhetem kreatív hajlamaimat. Hiszek abban, hogy a kreatív tevékenység nemcsak kikapcsol, de olykor tovább is tud lendíteni elakadt élethelyzeteken. Különösen alkalmasnak látszott erre egy szandál elkészítése, ami talán metaforikusan is segíti az előrelépést.
Fotó: Ridikül.hu
Dimenziókapu a kreativitás világába
A workshop helyszíne, a Galaxis Műhely tényleg olyan, mintha dimenziókapu lenne. Az utcafrontra nyíló helyiségben úgy forgolódom körül a sok szerszám és mesebeli alkotás láttán, mint Aliz csodaországban. Ékszerek, szandálok, táskák – csupa szív tárgyak köszönnek ránk a kellemes alkotótérben. Egyszerre érkezünk a workshop másik résztvevőjével, és egy kedves fiatal lány fogad mosolyogva. Ő Tóth Annamária, a FlyWalking Design megálmodója. Rövid bemutatkozás után rögtön bele is vetjük magunkat a bőrös fiók rejtelmeibe, hogy kiválasszuk a szandálunk színeit. A feladat nem egyszerű, hatalmas a választék.
Fotó: Ridikül.hu
A bőség zavara
Először mindkettőnk tekintetét az élénkebb, feltűnőbb színek foglalják le, én kiszúrom a legerőteljesebb türkizkék bőrt, de az ünnepi hév szép lassan visszafinomodik hétköznapi racionalitássá, és a sokkal több mindennel hordható színeket kezdjük fontolgatni. A döntés így sem egyszerű, de Annamari sokat segít, mutogatja a bőröket, mi mihez illik, hogy lesz szép, bátorít, hogy nézzük meg az utcán, természetes fényben is az anyagokat.
Végül dűlőre jutunk, és megállapodunk egy fehéres-ezüstös, illetve egy púderes-aranyos színkombinációnál. Ezzel azonban még nem értek véget a döntéshelyzetek, most következik a fazon kiválasztása. Annamari képeket mutat, nézegetem a kiállított cipőket, és megállapodom az aszimmetrikus fazonnál. Egyébként saját ötleteket is lehet hozni, volt is, aki saját terveit készítette el, de a meglévő formák is nagyon szépen. Annamari ezután leméri a lábunkat, és megadja a méreteket, majd elmondja a trükköt, hogyan lehet szépen levágni a bőrt.
Fotó: Ridikül.hu
Alkotás és logika
Nagyon jó érzés belekezdeni a szabásba és az első lépésektől haladni a kész szandálig. Annamari közben elmondja, hogy sok mindent maga kísérletezett ki, ami megkönnyíti a bőrrel való munkát, és a tudását szeretné átadni a műhelyeken is. Azt mondja, szerinte az alkotás főleg logika, és elsősorban problémamegoldó készségre van szükség hozzá – de persze ez az alkotással is fejlődik. A cipőkészítéshez hiperprecíznek kell lenni, erre hamar rájövök. Meg is jegyzem, hogy ez az a pont, ahol az eddigi szabóprojektjeim megfeneklettek. Itt viszont minden olyan gördülékeny. Annamari pontosan elmondja, megmutatja, mit hogyan kell csinálni, nem tudunk hibázni, de ha elrontanánk, az sem lenne baj, van bőven tér a gyakorlásra.
Míg mi a pántokkal ügyeskedünk, Annamari egy vastag kartonhengerből kivágja a talpakat, miután körberajzolta a lábunkat. Azt mondja, a talpakat inkább ő csinálja, mert ez többnyire mindenkinek nagy nehézséget okoz. Kell hozzá gyakorlat, az biztos, különösen, ami a bőr ráhajtogatását illeti. Persze, csinálhatnánk mi is, de nem tiltakozunk ellene, hogy megkönnyítse a dolgunkat.
Fotó: Ridikül.hu
Szakma és gyökerek
A következő fázisban megismerkedünk a cipőragasztóval, ami először a pántok megerősítésében lesz segítségünkre. Közben arról faggatjuk Annamarit, mégis hogyan talált rá a cipészet, ez a nem kimondottan nőiesnek tartott szakma. Azt mondja, fogalma sincs, hogyan, de a művészeti középiskola végén, amikor megismerkedett a bőrrel, egyszer csak rájött, hogy ezt kell csinálnia. Mivel a dédpapája is cipész volt, voltak otthon szerszámaik, így elkezdett szandálokat, táskákat összerakosgatni, szétszedett cipőket, hogy lássa, hogyan állnak össze, majd jelentkezett egy cipészhez is, hogy szakmai ismereteket szerezzen, de a mester először, sőt többedszerre sem akarta fogadni. Végül akkor bólintott rá, hogy vállalja az okítását, amikor Mari elújságolta neki, hogy továbbjutott a MOME-n a harmadik fordulóba, és szeretne saját darabokat vinni. Így aztán egyetem alatt is volt alkalma jó sokat gyakorolni, sokkal többet, mint a kötelező tananyag, emellett elsajátította azt a tervezői szemléletet, mely, úgy érzi, kitágította a lehetőségeit, és amelynek mi is hasznát vehetjük itt a műhelyen.
Hozzáteszi, hogy fontosak számára a gyökerek és a családi kapcsolatok, és biztos benne, hogy ez a szakma nem véletlenül találta meg őt a dédpapája után. Mesél arról, hogy ma már egyre több nő választja a cipészszakmát, pedig ez tényleg nagyon férfias szakma: testi erő kell hozzá, megfájdítja a kezet, mégis úgy tűnik, a nőknek is van keresnivalójuk itt. Sőt, azt gondolja, a környezetszennyezés és a pazarlás elleni harchoz is jó irány lehet, ha mindenki maga készíti el a cipőjét.
Fotó: Ridikül.hu
Szandálpróba
Miután elkészült a talp és a pánt is, következik a próba. Ennek során Annamari a lábunkra igazítja a pántokat, és megnézzük, pontosan hová is ragasszuk őket. Látva a szandált a lábamon, meglepődöm, hogy a bolti szandálok pántja eddig sem anatómiailag, sem esztétikailag nem volt a megfelelő helyen, sőt, igazából a talpuk is keskenyebb volt, mint ami nekem kényelmes lenne. Így bátran állíthatom, hogy nemcsak eddigi életem legszebb, de legkényelmesebb szandálját is viselem. Ezután jön a műhely szerintem legnehezebb része, a talp előkészítése. Persze, azért nem vészes, hamar megvagyunk vele, és ösztökél a tudat, hogy milyen szép lesz az elkészült mű. Közeledünk az utolsó fázishoz, felragasztjuk a pántokat, és Annamari segítségével a talpat. Nincs más hátra, mint hogy lefotózzuk a műveket, majd örömmámorban úszva búcsúzunk, abban a tudatban, hogy jövünk még, hiszen temérdek program vár itt ősszel is. Saját készítésű cipővel, táskával, pénztárcával és ékszerekkel felszerelkezve köszönthetjük a hűvösebb hónapokat.
