Siker

Nosztalgia: így kezdték az iskolát a nagyszüleink

Mire a mi nagyszüleink iskolába kerültek, már 93% volt az iskolába járó gyerekek száma. A zsúfolt osztálytermekben olykor negyvenen is szorongtak a padokban, és messze nem ugyanezeket az iskolaszereket használták.

A legtöbb iskolának volt egyenruhája, és sokkal inkább meghatároztak a hajviselettől kezdve a viselkedésig szinte mindent: a diákoknak egyenes háttal, hátratett kézzel kellett ülniük csendben a kényelmetlenül kemény fapadjaikban. A táblánál hatalmas abakuszokon számolhattak, az 1920-as évekig padnál palatáblára írtak palavesszővel. A hatalmas vonalzókat léniáknak hívták, a tanítók pálcával mutogattak a táblán, a diákok tolltartói fából készültek, ahogy a padok is. Az 1920-as évektől már a tankönyvekből tanultak a diákok, megjelentek a füzetek, tintatartók, tollak, ceruzák, radírok, az üzenőfüzetben pedig a tanár értesítette a szülőket a tudnivalókról. A falusi iskolákban nemritkán együtt tanultak a különböző korosztályú gyerekek, mert csak egy tanító jutott rájuk. Ahol volt rá lehetőség, nemek és korosztály szerint is különválasztották a gyerekeket. Persze a jobb anyagi helyzetű diákok többet ültek az iskolapadban, míg a szegényebbeknek gyakran kellett besegíteni a tanulás mellett az otthoni munkákba, és nehezebben találtak a közelben iskolát is.

Fotó: fortepan.hu/KOTNYEK ANTAL

Fotó: fortepan.hu/KOTNYEK ANTAL

Kevesebb tankönyv, más tantárgyak

Az ergonomikus iskolatáskák helyett tarisznyákban és aktatáskához hasonlító táskákban lapultak a könyvek, füzetek, de messze nem volt belőlük annyi, mint manapság. A tantárgyak között szerepelt a gazdaságtan és a háztartástan, itt gyakorlati ismereteket szerezhettek a tanulók a mindennapi élethez szükséges tennivalókból. A lányoknak kötelező volt szépen varrni, hímezni, a kézimunka több helyen megjelent a tantárgyak között. Nem volt ebben akkoriban semmi szokatlan, inkább az keltett néhány emberben megütközést, hogy a lányok is vágytak a továbbtanulásra az általános iskolán túl is. Az 1840-es években ültek először lányok középiskolai padba, hazai egyetemen először 1900-ban kapott diplomát Steinberger Sarolta szülész-nőgyógyász orvos, de egyetemi tanárként csak 30 évvel később engedtek nőket a katedrához. 1948 volt az az év, amikortól egy középiskolát végzett lány bármelyik egyetemre kérhette a felvételét.

Fotó: fortepan.hu/MAGYAR RENDŐR

Fotó: fortepan.hu/MAGYAR RENDŐR

Vége a pálca uralmának

A második világháború után még két fontos változás történt: bevezették a nyolcosztályos általános iskolát, és a tanárok már nem verhették nádpálcával a gyerekeket, de így is gyakran fordult elő a körmös, a tenyeres, a pofon vagy más fizikai típusú büntetés. Aki jól viselte magát, az viszont kaphatott füzet formájú csokit, ceruzát, más apróságokat. Iskolaidőn kívül önképzőkörök, tanulókörök alakultak, a diákok gyűjtötték a fémet, a vasat, a papírt, ezzel is segítettek az iskolának.

Bezerédj Amália, a gyermekirodalom egyik megteremtője az 1840-es évek elején ilyen verses illemtant állított össze Flóra lányának:

Először ha felkelek.

Hálát adok Istennek;

Szülőimet azonban

Megköszöntöm nyájasan.

És megmosdom azután,

A mint illik, szép tisztán

Megfésülöm hajamat,

Csinosítom magamat!

Úgy örömest nézel rám,

Ha tiszta testem, ruhám.

Csak a ki felöltözött,

Jelenjen meg más előtt.

Felöltözve, ha ettem

reggelit, s megköszöntem,

Oskolába kell mennem;

Én ezt örömest teszem.

Tanulok ott szívesen,

S haza jövök csendesen;

Nem állok meg az utczán,

Nem nézek minden után;

Nem kiáltok s csevegek,

rossz gyermekkel nem megyek;

Mert rosszat tanulhatnék,

Én is aztán rossz lennék;

Otthon csendes s jó vagyok,

Anyámnak szót fogadok;

Soha sem veszekedem;

Testvérimet szeretem.

Ha szülőimmel nyugszunk,

Beszélem, mit tanultunk;

Szívből ezek örülnek,

S engemet mind szeretnek.