Siker

A boldogság hétköznapi titka, ha segítünk másoknak

Egy ősi kínai mondás szerint ha egy órára szeretnénk boldogok lenni, akkor pihenjünk egyet napközben. Ha egy napra, menjünk horgászni. Ha egy évig szeretnénk boldogok lenni, örököljünk nagyobb vagyont. De ha egy életen keresztül, akkor segítsünk valakinek. Vagyis nem újkeletű az a bölcsesség, amit azóta több gondolkodó is alátámasztott: ha boldogságra vágyunk, az egyik legegyszerűbb módja annak eléréséhez, ha másoknak segítünk.

Már gyerekkorunkban megtanítják nekünk, hogy adni jobb, mint kapni, a legtöbb esetben pedig meg is tapasztaljuk ennek örömét. Igaz, főleg ajándékozás, viszont sokan szerencsére önzetlenség és segítségnyújtás révén.

Tudományos kutatások is foglalkoztak már ezzel a kérdéssel, miszerint valóban jótékony hatással van-e a személyes fejlődésünkre és a boldogság elérésére az, ha segítünk másoknak. A válasz pedig egyértelműen „igen” volt, merthogy az adás gesztusa állítólag azt az agyi központunkat stimulálja, ahol az örömszerzés is található. A másokon, másoknak való segítség nemcsak boldogsághoz vezethet, de sokkal egészségesebbnek, gazdagabbnak, hatékonyabbnak és értelmesebbnek érezhetjük tőle az életünket.

Fotó: iStock.com/shironosov

Fotó: iStock.com/shironosov

Íme néhány tipp, amely segíthet abban, hogy hogyan segítsünk őszintén másoknak anélkül, hogy azt túlzásba vinnénk.

Találjuk ki, mi foglalkoztat bennünket igazán

Fontos, hogy megtaláljuk azt a területet, ami valóban érdekel bennünket, ahol őszintén tudunk segíteni úgy, hogy azt nem érezzük munkának vagy tehernek. Egyszerűen csak gondoljuk végig, hogy kinek segítenénk a legszívesebben.

Adjunk időt másoknak

Kissé furcsának tűnhet, de sokszor a másokkal töltött idő, az együttlét sokkal fontosabb az emberek számára, mint bármi más. Ideje pedig mindenkinek van, mi döntjük el, hogy hogyan gazdálkodunk vele, és hogy a szabad óráinkat mivel töltjük. S ha már eldöntöttük, hogy ki(k)nek segítünk, elég, ha elmegyünk oda, ahol azt meg tudjuk tenni és időt töltünk velük. Úgyis kiderül, hogy ezen kívül még mi mindent tehetünk értük.

Adakozzunk okosan

Ha elhatíároztuk, hogy pénzt adományozunk egy szervezetnek, de aggódunk, hogy mire költik, kérjünk a szervezettől visszaigazolást, amelyben leírják, hogy mekkora összeget költenek egyik vagy másik dologra – többek között az általunk adott pénzből. Így megnyugodhatunk és máskor is szívesebben adunk.

Fotó: iStock.com/fizkes

Fotó: iStock.com/fizkes

Találjuk meg a módját, hogy a mi lehetőségeink találkozzanak mások szükségleteivel

Az önzetlen adományozás vagy bármilyen segítség akkor zajlik a legkönnyebben, ha az számunkra nem okoz plusz feladatokat, plusz terhet. Ennek az egyik legjobb módja, ha végiggondoljuk, hogy mi áll rendelkezésünkre, ami által segítséget nyújthatunk és azt hogyan lehet összeegyeztetni mások szükségleteivel.

Legyünk proaktívak

Amikor mások felszólítására gyűjtünk adományokat, mert úgy érezzük, kell, különben rossz szemmel néznek majd ránk – az nem önzetlen, az valószínűleg nem hozza meg azt az örömet és elégedettség érzését, amiről már korábban volt szó. Sőt! De ha kivárjuk, hogy mi magunk elérjük azt a szintet, az életünknek azt a fázisát, amikor úgy érezzük, hogy segíteni szeretnénk, akkor minden bizonnyal teljesül annak könnyedsége és ráléphetünk a boldogság felé vezető útra.

Ne bűntudatból adjunk

Az előzőhöz hasonlóan: ne azért adjunk, mert azt gondoljuk, hogy mások ezt várják el tőlünk, vagy mert valamiért – mondjuk úgy – bűnösnek érezzük magunkat, és azt reméljük, hogy ezáltal leszünk jobb emberek. Keressük meg azt a tevékenységet, ami a legközelebb áll hozzánk, és akkor tegyünk, amikor valóban úgy érezzük, hogy szeretnénk segíteni.

A témával Hétköznapi angyalok címmel és sztárvendégekkel foglalkozik a Ridikül ma is 17.05-kor kezdődő adása a Dunán. A stúdióban beszélget Szüle Eszter, Tóthné Mikulás Veronika és Vojnovics-Kun Lívia, valamint meglepetésvendég is érkezik hozzánk.

A tegnapi adást ezen a linken nézhetjük meg, vagy 21.35-kor a Duna Worldön és 7.40-kor a Dunán.