Van, aki azt gondolja, hogy a kézírás és a képeslap kiment a divatból, míg mások szerint ezek olyan örök érvényű dolgok, amelyek mindig egy kis pluszt adnak ahhoz képest, mintha csak a virtuális világban kommunikálnánk egymással.
Egy friss kutatás a kézzel írt köszönőlevelek hatását vizsgálta és arra jött rá, hogy az emberek alulbecsülik az üzeneteik pozitív hatását. Amit Kumar és Nicholas Epley kutatásában a résztvevőknek három, különböző kísérletben kellett részt venniük, és köszönőlevelet írniuk, majd megjósolniuk, hogy mennyire lesznek meglepettek vagy boldogok a fogadó felek, illetve mennyire érzik kínosnak a váratlan ajándékot.

Fotó: unsplash.com/Joanna Kosinska
Az eredmények azt mutatják, hogy a levélírók következetesen alábecsülték azt, hogy mennyire kellemes meglepetést okoznak a fogadó feleknek a kézzel írt üzenetek, és mennyire jól érezték magukat a kedves gesztustól. A küldő felek viszont nemcsak, hogy alábecsülték a pozitív hatást, emellett azt gondolták, a címzettek inkább kínosan érzik majd magukat a levél láttán. Üzenetet küldeni tehát nagyon is megéri: nemcsak mi magunk érezzük jobban magunkat tőle, de nagy örömet is okozhatunk vele.
Sose becsüljünk alá egy kedves gesztust
Döntéseink során mindig mérlegeljük a várható hatást, és ettől függően teszünk vagy nem teszünk meg valamit. Amikor az ember inkább kínosnak, mint szívmelengetőnek érzi a köszönőüzenetet, fontos lehetőségtől fosztja meg magát, amellyel saját és mások jóllétét is emelheti. A kutatók remélik, hogy eredményeik mindenkit bátorítanak, hogy sokkal gyakrabban fejezzék ki hálájukat akár teljesen hétköznapi helyzetekben is. Egy köszönőlevél megírása mindössze néhány percet vesz igénybe, nem kerül semmibe, viszont érzelmileg sokszorosan megtérül.