Siker

3 színésznő, aki királyi családba házasodott

A színésznők és hercegek közt, úgy tűnik, mágikus vonzalom működik, és nem egy mesebelinek induló kapcsolatot köszönhetünk ennek a varázslatnak. Lássuk, kik voltak a leghíresebbek.

Már rég nem olyan időket élünk, melyekben a királyi család tagjai csak más előkelőségekkel köthetnek házasságot. Az uralkodók immár „közönséges halandókkal” is randizhatnak – már ha a híres színésznők ez utóbbi kategóriába tartoznak.

Rita Hayworth

Rita Hayworth Hollywood aranykorának egyik legcsillogóbb ikonja volt, ám magánélete nem volt teljesen mentes a drámáktól. 1948-ban, amikor feleségül ment Aly Khan pakisztáni herceghez, már túl volt két váláson. A herceg III. Aga Khan, a pakisztáni naziri vallási csoport imámjának, a világ egyik legnagyobb síita muszlim közössége vezetőjének fia volt. Előkelő származása azonban nem tartotta vissza a flörtöléstől, és alig két évvel házasságkötésük és kislányuk születése után, már másnak udvarolt. A színésznő beadta a válópert, és magához vette a gyermeket.

 

Grace Kelly

A legendás szépségű Grace Kelly, aki több Hitchcock-filmben is szerepelt, 1955-ben, a cannes-i filmfesztiválon kalandos körülmények között ismerte meg III. Rainier monacói herceget, aki több órát késett a találkozóról, mégis annyira elbűvölte a színésznőt, hogy egy év múlva hozzá is ment feleségül, és lemondott színészkarrierjéről.

 

Clotilde Courau

Clotilde Courau francia színésznő 2003-ban mondta ki a boldogító igent Savoyai Emánuel Filibert velencei hercegnek, Viktor Emánuel nápolyi herceg fiának, II. Umberto unokájának, akit 1946-ban, az olasz köztársaság kikiáltásakor fosztottak meg a tróntól. A hölgy sorstársaival ellentétben nem mondott le színészi karrierjéről, igaz, nem is kell királyi kötelességeknek megfelelnie, a pár igyekszik a nyilvánosságtól elvonultan élni hétköznapi életét.