×

Siker

Színésznek nagyszerű, példaképnek már nem annyira – Clark Gable története

Az Elfújta a szél Rhett Butlereként szinte minden nő szívét elrabolta, hiszen sármos maradt, miközben mind a magasságokban, mind a mélységekben méltó párja volt Scarlettnek. Ám hiába a kisugárzás és a sárm, a boldog élethez ez kevés.

William Clarke Gable 1901. február elsején született, és csupán 59 évig élt – ám ez idő alatt elfogyasztott öt feleséget. Ennek egyik oka az lehetett, hogy nemigen ismerhette az édesanyját: a kis Clarke csupán 10 hónapos volt, amikor édesanyja elhunyt. Apja nem vállalta a nevelését, rokonokhoz adta, majd kétévesen ismét magához vette. Gable 16 éves koráig járt gimnáziumba, és alkalmi munkákból élt, amíg nem csatlakozott a vándorszínészek csoportjához. A nagy áttörést az Ez történt egy éjszaka című film hozta el neki, ami ma is kiváló szórakozást nyújtó mozi, nem mellesleg pedig Oscar-díjat hozott a színésznek.

Tragikus vég

Ennél csak az 1939-es Elfújta a szél hozott több díjat, köztük a második Oscar-díját is. Gable-t megválasztották Hollywood királyának, és valóban az is volt. Ekkor már túl volt első házasságán, amit menedzserével, Josephine Dillonnal kötött, és ami 1924 és 1930 között működött, aztán válás lett a vége. A szívtipró másodjára Maria „Ria” Franklin Printiss Lucas Langham férjeként élt 1931–1939 között. 1939-ben lett világsiker az Elfújta a szél, ami egyben Gable házasságának a végét és egy új frigy kezdetét is jelentette. Carole Lombard színésznővel kötötte össze az életét mindössze néhány héttel a válása kimondása után, úgy érezték, megtalálták az igazit, vidékre költöztek, ám boldogságuk nem tarthatott sokáig: 1942-ben légikatasztrófában az asszony elhunyt. A gyászoló színész csatlakozott az amerikai légierőhöz, még Európában is szolgált.

Negyedik házasságáig 1949-ig kellett várni, Gable ekkor Sylvia Ashley színésznőt vette el. Három évig voltak együtt, aztán elváltak. A színész utolsó felesége Kay Williams volt 1955 és 1960 között, majd Gable elhunyt szívinfarktusban. Halála után született meg második gyermeke, John Clark Gable, első gyermeke Judy Loretta Young színésznőtől származik, de az apaságát, sőt kapcsolatát Gable hivatalosan soha nem ismerte el.