Siker

Válás okosan - Válni csak békésen érdemes

Amikor a válás szóba kerül bárhol, szinte mindenkiben a szégyen vagy düh érzése jelenik meg, esetleg jobb esetben az elmúlásé. A mai tudatos világban azonban válni már máshogy is lehetséges. Badenszki Erika párkapcsolati szakértővel beszélgettünk a békés megoldásról.

– Mit jelent a tudatos válás? Létezik ilyen? Amikor válásról beszélünk legtöbbször valami rossz és kellemetlen jut eszünkbe.

Fotó: shutterstock

Fotó: shutterstock

– Válni sokféle képen lehet. Például, amikor az ösztöneink vezérelnek és a saját elakadásainkat fel nem ismerve a másikat hibáztatjuk. Akár bele is törődhetünk a sorsunkba és meghunyászkodva arrébb is állhatunk. Persze ezzel az attitűddel még mindig nem oldottunk meg semmit. A múlt továbbra is kísérteni fog.
Azonban van egy másik megoldás is. Szembenézünk önmagunkkal és tudatosítjuk, ami velünk történik. Szeretjük azt hinni, hogy a véletlenek sorozata az életünk. Azonban minél mélyebbre ásunk a múltunkba, annál több összefüggést veszünk észre. Kiderült, hogy nem véletlenül választottunk a párunkat vagy ő minket, hanem valamit tanítani szeretne nekünk általa az élet. Ha az önismereti munkánk során felismerjük ezeket az összefüggéseket, akkor már nem az lesz a fontos, hogy a másik mit vétett ellenünk, hanem az is világossá válik, hogy mi mit rontottunk el, mi az amin érdemes változtatnunk.

Fotó: Bandeszki Erika

Fotó: Bandeszki Erika

– Minek köszönhető, hogy párkapcsolattal kezdtél foglalkozni? 

– A párkapcsolatok mozgató rugói mindig is érdekeltek. Kíváncsian figyeltem gyerekként a felnőtteket, hogyan viselkednek egymással. A húszas éveim végén én is érintett lettem a válás területén, de nem olyan békésen alakult, ahogy azt szerettem volna. Amikor kimondtuk, hogy válunk, volt egy elképzelésem, hogy miként szeretném megvalósítani a folyamatot, de mindegyik jogász, akivel megosztottam az elképzelésemet, az emberi oldalt kizárva csak a jogszabályokkal foglalkozott. Később találkoztam egy volt kollégámmal és szóba került a tíz évvel korábbi válásom. A legnagyobb meglepetésemre teljesen más oldalról közelítette meg a dolgot, mint az általam ismert kollégái. Észrevette a folyamatban az embert, és arra törekedett, hogy a szereplők a lehető legkisebb sérüléssel legyenek túl ezen a nehéz eseményen. Megörültem, hogy egy hozzám hasonló gondolkodású emberrel találkoztam, akinek nem feltétlenül a harc a lételeme. Miért ne lehetne okosan válni, minél kevesebb sérüléssel? Házassági tanácsadóként és párkapcsolati coachként a beszélgetéseim során a válás és az ezzel járó traumák is előkerülnek, amelyeket, ha nem dolgoznak fel, sok kárt tesznek az ember életében a későbbiek folyamán, akár észrevétlenül is.

Fotó: shutterstock

Fotó: shutterstock

– Ha jól tudom a munkádat egy jogász is segíti. Mi az ő szerepe?

– A hozzánk fordulóknak lehetőséget biztosítunk arra, hogy egy coach és ügyvéd jelenlétében beszéljenek a magánéleti problémáikról. A tanácsadás alatt segítünk rálátni az ügyfél helyzetére más nézőpontokból is, így oldva a feszültséget, ami a kapcsolatot mérgezi. Amennyiben párban keresnek fel minket, úgy igyekszünk a nézeteltéréseket oldani és kompromisszumos megoldást találni, amelyben minden érintett fél a legkevésbé sérül. Előfordul olyan is, amikor rájönnek, hogy apróságon csúszott el a kapcsolatuk és addig nem látták egymás helyzetét.