Siker

Most már jól vannak a föld alól kiásott kéthetes cicák

Előállították a rendőrök azt a nőt, aki élve eltemetett szombaton három kismacskát – elmondása szerint azért, mert zavarták a kéthetes állatok. Szerencse, hogy valaki észrevette, mit művel, és értesítette a rendőröket, akik egy állatvédő alapítvány munkatársaival még időben kiásták a macskákat a föld alól. Az M1 Híradója szerint, akár több éves börtönbüntetést is kaphat a nő – igaz, hogy még mindig nem jellemző, hogy állatkínzás miatt letöltendő büntetést szabjanak ki bárkire is.

Több órát töltöttek a föld alatt azok a nagyjából kéthetes macskakölykök, akiknek életét a fővárosi XX. és XXIII. kerületi rendőrkapitányság járőrei egy bejelentés nyomán megmentették. A bejelentés után azonnal értesítettek egy állatvédő alapítványt, majd a helyszínen már közösen kezdték el kiásni a kismacskákat.

A rendőrök – számolt be az M1 Híradója – először két kiscicát találtak meg, amelyek a gödörben voltak eltemetve. Később egy harmadikat is felfedeztek: a kis túlélőnek sikerült kiásnia magát.

Fotó: police.hu

Fotó: police.hu

A bűncselekményt egy 64 éves nő követte el, nem is tagadja tettét. Zavarták őt a kisámacskák, ezért ásta el őket a föld alá – így indokolt. A Híradó szerint ez nem az első eset volt. A rendőrök előállították, a nyomozók pedig állatkínzás miatt gyanúsítottként hallgatták ki, akár hároméves börtönbüntetést is kaphat.

Fotó: police.hu

Fotó: police.hu

A kiscicákat a Fészeklakó Alapítvány vette magához, a kis híján tragikus eset óta megtisztították és fertőtlenítették őket, már állatorvosnál is jártak. Az átélt trauma ellenére jól vannak; egyelőre az alapítvány gondoskodik róluk, de egyiküknek már gazdája is van, az egyik rendőr veszi majd magához.