Siker

Ady-vers robbantott az interneten

Néhány nap leforgása alatt jóval több mint százezer nézőt hódított meg versmondásával Lutter Imre az interneten. A művész Facebook oldalán Ady Endre: Áldásadás a vonaton című versével indította el „Vers – mindegy, kinek” sorozatát, amelynek darabjai hamarosan a YouTube videomegosztó portálon is láthatók lesznek.

Az első verset pár nap alatt több mint 107 ezren, a verssel kapcsolatos beszélgetést 25 ezren nézték meg a legnépszerűbb közösségi oldalon. A „Vers – mindegy, kinek” sorozat lényege, hogy klasszikus és kortárs költők ismert és kevésbé ismert verseit egyedi hangvételben, filmes eszközökkel fűszerezve adja elő Lutter Imre, aki néhány nappal később beszél is a versekről, Vlasits Barbara színművésznek, szubjektív, érzelmi kötődéseket keresve a költők, a versek és a nézők között. A cél az, hogy minél többen megértsék, hogy a költő nem egy lexikális adat, hanem hús-vér ember, s hogy a versek nem iskolai memoriterek, hanem az élet pillanatainak, érzéseinek megfogalmazásai.

Lutter Imre előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke verset szaval A vers 50 árnyalata című huszonnégy órás versmondó rekordkísérletén a fővárosi Fészek Művészklubban 2019. április 11-én. A költészet napja alkalmából megrendezett rekordkísérlet során Lutter Imre óránként öt perc szünetet tart, ami alatt egy meghívott vendége folytatja a folyamatos versmondást. MTI/Kovács Tamás

Lutter Imre előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke verset szaval A vers 50 árnyalata című huszonnégy órás versmondó rekordkísérletén a fővárosi Fészek Művészklubban 2019. április 11-én. MTI/Kovács Tamás

A sorozatot „Verspercek Lutter Imrével” néven az M5 csatorna Felsős című műsora is átvette, így a tévéképernyőn kedden délutánonként elsőként láthatják a nézők a hét versét és a versmondó művész gondolatait, míg a közösségi oldalon a verset önállóan és nem sokkal később a beszélgetéssel együtt is megnézheti a közönség.

A sorozat egyes darajai folyamatosan kerülnek föl az internetre, és várhatóan több száz vers lesz látható, hallható. Az egyes versfilmek mellett napi rendszerességgel közöl versképeket, képes idézeteket a Facebookon és az Instagramon a művész. A versfilmek és a képversek között Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Babits Mihály, József Attila, Radnóti Miklós, Juhász Gyula, Reményik Sándor, Karinthy Frigyes és Szabó Lőrinc versei éppúgy helyet kapnak, mint az élő vagy közelmúltban elhunyt kortárs szerzők, Kányádi Sándor, Tandori Dezső, Buda Ferenc, Bella István vagy Turczi István versei.

Lutter Imre. MTI/Kovács Tamás

Lutter Imre. MTI/Kovács Tamás

Lutter Imre Radnóti-díjas előadóművész, drámapedagógus, az egyéni versmondás világrekordere nem mellesleg a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke, a Bujtor István Filmfesztivál és a Kaleidoszkóp VersFesztivál igazgatója is. Idén a kultúra szolgálatáért Bánffy Miklós-díjat vehetett át, tavaly avatták a Magyar Kultúra Lovagjává, néhány hónappal később megkapta a köztársasági elnöktől az Arany Érdemkeresztet. Korábban Radnóti-díjjal, Wlassics Gyula-díjjal és Ki viszi át a Szerelmet kitüntetéssel ismerték el munkásságát.