Siker

Nyerésre állunk az átverős termékbemutatók szervezőivel szemben

Sikeres volt a fellépés a vásárlókat megtévesztő termékbemutatókkal szemben, a töredékére csökkent a panaszok száma: a 2015-ös havi átlagosan 43-mal szemben 2019-ben csak kettő érkezett.

A vásárlással egybekötött rendezvényeket szervező cégek kiszolgáltatott, idős embereket céloztak meg, a vásárláshoz gyakran előnytelen hitelszerződést is köttettek velük. Egy 2015 decemberében elfogadott törvénymódosítás azonban megtiltotta az ingyenes juttatás, ajándék reklámját, az árubemutatókon a hitelközvetítést, továbbá szigorodtak az ügyfélszolgálati szabályok: az eladóknak a vásárlás után is elérhetőnek kellett maradniuk.

csaló termékbemutató

Fotó: Shutterstock

A „rászedős” árubemutatókkal szembeni fellépést a fogyasztóvédelmi hatóság mellett a rendőrség is kiemelten kezeli. Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár szerint még mindig van panasz, a célcsoport továbbra is az idősebb korosztály. Kifejezetten egészségmegőrző céllal hirdetik újabban a csalók a bemutatókat; nagy kockázat az, hogy ezek az emberek nem egészségügyi szakértők, gyakran fenyegetéssel, verbális erőszakkal vették rá az embereket a vásárlásra.

Jelenleg is számos eljárás van folyamatban hasonló esetek miatt – hívta fel a figyelmet az MTI.

Fontos, hogy ha valaki hasonló esettel találkozik, akkor azt jeleze a fogyasztóvédelmi hatóságnak, vagy, ha szükséges, a rendőrségnek!