×

Siker

Ösztöndíjjal segítik a tehetséges értelmi fogyatékos fiatalokat

Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) 2003 óta évente adja át a Göllesz Viktor díjat öt olyan fiatalnak, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a munka, a tanulás, valamely sportág, művészeti ág vagy az önérvényesítés terén – és akik értelmi fogyatékossággal élnek.

A díj célja az, hogy elismerje a fiatalok kiemelkedő képességeit, támogassa őket és előre mozdítsa lehetőségüket a közösségbe való beilleszkedésre. Éppen ezért az elismerés egy évre szóló ösztöndíjjal jár együtt, amelynek összege havonta 12 ezer forint.

Az ösztöndíjra azok a 14-35 év közötti értelmi fogyatékossággal élő fiatalok pályázhatnak, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a munka, a tanulás, valamely sportág vagy művészeti ág területén, illetve tevékenységükkel képviselik a fogyatékossággal élő társaikat a nyilvánosság előtt, így hozzájárulnak a róluk alkotott pozitív társadalmi kép megerősödéséhez.

Fotó: Shutterstock

A díjazott személyére javaslatot tehetnek szakmai és társadalmi szervezetek, a pályázó tevékenységét ismerő szakemberek és családtagok is. A pályázat benyújtási határideje november 5. A díjátadót december 3-án, a Fogyatékos Emberek Világnapján tartják a Parlamentben.

A díj alapítása óta majdnem minden alkalommal az Országházban kapott helyet a díjátadó, ahol a mindenkori házelnök is jelen van, és személyesen nyújtja át az elismerést a fiatalok részére.

A szervezt magáénak érzi azt a szellemiséget, amelyet egykor Göllesz Viktor, kiemelkedő gyógypedagógiai munkássága során képviselt – ezért is viseli az ösztöndíj az ő nevét. Dr. Göllesz Viktor (1930-1999) az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar tanára, majd főigazgatója volt. Ő alapította a Magyar Gyógypedagógusok Egyesületét, melynek főtitkári tisztségét is betöltötte. Főiskolai igazgatósága alatt új képzési formák létesültek, új kutatások indultak és számos vidéki intézményt is bevont a munkába.

Együttműködött a Magyar Vöröskereszttel, bekapcsolódott az országos távlati tudományos kutatási programokba, és ő volt az, aki elindította a fogyatékossággal élő gyermekek társadalmi integrációjának témáját. Sokat tett annak érdekében is, hogy ne hívják be katonának a fogyatékossággal élő fiatalokat. Nyugdíjas korában is aktív maradt: ekkor szervezte meg a Fogyatékos Gyerekek Kerékpártúráit, és hozta létre a Szociális Munka Alapítványt, valamint az Együtt Egymásért Alapítványt.