Siker

Zöld szépségkirálynőt választottak

64 lány jelentkezett a víztakarékos autómosás úttörőjének számító GreenLine Clean idei szépségversenyére, közülük a zsűri szavazatai és a Facebook-lájkok alapján húszan vehettek részt december 16-án hétfőn az elődöntőben.

A versenyzők kivétel nélkül bemutatkoztak az öttagú zsűrinek, melyet Weisz Fanni és férje, Hajmásy Péter, Senánszky Flóra, Maróti Árpád, és Varga Zoltán alkottak. A zsűritagok egymástól teljesen függetlenül pontozták őket megjelenés, kommunikáció és összhang szempontok alapján. Az így kapott pontszámokat összeadták, és délre ki is alakult a 10 fős döntős mezőny.

Fotó: Szőke Szabolcs

A zsűri értékelése alapján a 2. udvarhölgy Becker Vivien, az 1. udvarhölgy Juhász Boglárka lett, a 2020-as cég nagykövetének pedig Stoics Alexandrát választották meg. A döntővel egyidejűleg a cég honlapján is lehetett szavazni a lányokra, a több mint tízezer voks alapján pedig az is kiderült, hogy a közönségdíjat Polgár Petra zsebelte be.

A négy díjazott egyaránt részt vehet egy portfóliófotózáson, jövő nyáron pedig együtt utazhatnak el a Balatonra egy Teslával, ahol elektromos hajó biztosítja majd számukra a nyugodt de egyben környezettudatos kikapcsolódást.

A győztes Stoics Alexandra tengerparti utat és modelliskolai képzést nyert a szépségével, továbbá egy éven át ő lesz a cég arca is, amelynek során Weisz Fannival dolgozhat majd együtt.

A cég karácsonyra egy jótékonysági akcióval készült, ami már javában zajlik is. A bevételből a Mosoly Alapítványt támogatják majd, így mindenkit arra kérnek, hogy aki teheti, akár csak egy megosztással járuljon hozzá az akció sikeréhez, aminek részleteiről a cég Facebook-oldalán találhat bővebb információt.