Siker

Magyar zenész hangszerelte az idei legjobb filmet

Ugyan magyar filmnek idén nem tudtunk szurkolni, de nem maradtunk végül magyar siker nélkül.

Az “Élősködők” hatalmas sikert aratott az idei Oscar-gálán, aminek van magyar kötődése. A négy Oscar-díjat kapott film zenéjét nem más hangszerelte, mint egy magyar zenész, Sapszon Bálint – írja a hirado.hu,  a Kossuth Rádió Jó napot, Magyarország! című műsorára hivatkozva.

Pong Dzsunho dél-koreai rendező először három évvel ezelőtt dolgozott Bálinttal, aki akkor is a rendező filmjének zenéjét hangszerelte, azóta is rendszeresen dolgoznak együtt. Az Élősködőkhöz egy évvel ezelőtt jött a megkeresés, éppen karácsony előtt, ráadásul pár nap alatt kellett összehozni a zenét.

A legjobb film díját elnyerő Élősködők című dél-koreai film stábját fényképezik a 92. Oscar-gálán. Fotó: MTI/EPA/Etienne Laurent

Nem egyszerű a filmzene-szerzés, az a filmkészítés utolsó fázisa, ilyenkor már a vágás után kerül a zenészek elé a film, amit a rendezővel és a vágóval közösen terveznek meg.

Zongora alapokra kellett szimfonikus zenét alkotni. A nehézségét az adta a munkának, hogy olyan hangszereket is kellett használni, amik ma már nem gyakoriak, például csembalót, ami a barokk korra jellemző. A film zenéjében domináns a barokk zene, de sok a hangeffektes rész – emellett feszültségkeltő és indulószerű, könnyedebb zenék is felhangzanak.

Sapszon Bálint maga is zenész családból származik. A Sapszonok közül a pár éve elhunyt idősebb és a ma is alkotó ifjabb Sapszon Ferenc is több díjjal elismert karnagy.