Siker

Magyar találmány állíthatja meg a fertőzések terjedését

Tavaly ősszel a világon elsőként az egri kórház minden osztálya egyedülálló felületkezelési eljárással vette fel a harcot a kórokozókkal szemben egy titán-dioxid alapú fotokatalitikus védőbevonat segítségével. A cél, a fertőzések kockázatának csökkentése volt, például influenzajárvány idején, és talán most ez a magyar találmány szabhat gátat a koronavírus gyors terjedésének is.

Maszárovics Zoltán, a Markhot Ferenc Kórház orvosigazgatója a Kossuth Rádió Napközben című műsorában elmondta, egy  magyar találmány kilencven százalékban megszünteti a fertőzéseket, ezt próbálták ki a világon először egészségügyi intézményben. A speciális védőbevonat  akár egy éven keresztül is megakadályozza, hogy különböző felületeken megtapadjanak a kórokozók. Az egri kórházban a betegágyak végét, a nővérpultokat, forgalmasabb betegpontokat vonták be ezzel az anyaggal Ez nem fertőtlenítő vegyszer, hanem egy különleges anyag, ami fotokatalízissel tönkreteszi a kórokozókat és a baktériumokat, amik felületeken megtalálhatók.

Mindenféle fehérjetartalmú kórokozó ellen működik, azonban fontos hozzátenni, hogy ez a megelőzés megelőzése, hiszen megelőzés az, amit minden évben bevetünk, és működtetünk. Vannak felületfertőtlenítő szerek, amelyekkel folyamatosan takarítjuk, fertőtlenítjük ezeket a kritikus felületeket – mondta  Maszárovics.

Fotó: Shutterstock

Ez a bevonat természetes vagy mesterséges fény mellett akár egy éven át is képes védelmet nyújtani, miközben nem letörölhető. Hozzátette, teljesen nem küszöbölhető ki ezzel az anyaggal a kórokozók továbbterjedése, mivel az influenza is cseppfertőzéssel terjed, de segít a védekezésben.

„A magas szintű higiénia fenntartása és a felületek tisztán tartása az egyik legfontosabb intézkedés minden olyan intézményben, ahol sok ember megfordul, és sok felületet érint meg. Ez az anyag, amit felviszünk a felületre, olyan környezetet hoz létre, ami lehetetlen minden biológiai szennyeződés számára, és fenntartja a magaszintű higiéniát két fertőtlenítés között is” – mondta Pintér János, a Resistance Szolgáltató Kft. fejlesztési vezetője.

További részletek az eljárással kapcsolatban és a Kossuth Rádió riportját a hirado.hu oldalán elolvashatod illetve meghallgathatod.