Siker

Remény himnusza: átdolgozták a Varga Miklós klasszikusát

Az 1984-es Varga Miklós dal talán még soha nem volt ennyire aktuális, mint most, amikor az összefogásra szükség van, hiszen csak együtt tudjuk felvenni a harcot a vírussal. 

„A remény himnusza” üzenetének gondolatiságában gondoltuk újra a nagy klasszikus dalt és jelent meg ez a klipünk, amit a kontinensünket sújtó vírusjárvány motivált. A klipben feltűnik az eredeti dal szerzője, előadója, Varga Miklós is, aki elárulta: szívesen támogatott bennünket leghíresebb dalának megújításában – írja Nagy Szilárd Youtube-on a videó alatt.

Nagy Szilárd így fogalmazta meg gondolatait a dallal kapcsolatban a Youtube-on: – Súlyos kihívások előtt áll kontinensünk és hazánk is. A felmerülő sorskérdésekre igyekszik választ találni a mű, ami üzenetet fogalmaz meg minden egyes embernek: a felelős magatartást és az összefogás szükségességét kívánja hangsúlyozni ebben a nehéz helyzetben is”

A feldolgozás másik művésze, Ragány Misa így fogalmazott a videómegosztón: – A dal felfrissült, de mégis fennkölt hangzásvilágában nagyon mély üzenetek érintik meg a nézőt-hallgatót. Emellett igyekszik csillapítani a bennünk rejlő félelmeket, hittel és jóakarattal pedig bíztat mindannyiunkat. Soraiból mindvégig kicseng a reménykedés és a szép jövő képe.

Az eredeti mű szerzője, Varga Miklós pedig elmondta: – Szilárdot ismerem, mint érzékeny művészt, mint komoly üzletembert és ifjú családapát. Tudtam, hogy jó kezekbe adom ezt a számomra oly fontos dalt. Ebben a kritikus helyzetben hitelesen és új tartalommal frissítették meg a dalt. Büszke vagyok az alkotásukra és kívánom, hogy valóban a „remény himnusza” legyen az Európa 2020.