Az egész világ összefogott és egy emberként próbálja legyőzni a koronavírust, hogy minél hamarabb maga mögött tudja ezt a járványt. Ahogy korábban írtuk a világ legnagyobb divatcégei is elkezdtek maszkokat gyártani, az egyik legtrendibb magyar divatcég, a Nanushka is maszkgyártásba kezdett. Az emberek egymásnak segítenek, a rászorulóknak bevásárolnak itthon is, az ablakból pedig minden este nyolckor a járvány idején dolgozóknak szól a taps.
A koronavírus kutatása jelentős magyar segítséget kap most, ugyanis az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat tagjai felajánlották az általuk üzemeltetett, kutatási célokra létrehozott informatikai rendszert a járvány elleni küzdelemben – hangzott el szombat reggel az M1-en, írja a hirado.hu, ahol a teljes beszélgetést vissza lehet nézni.
Védőfelszerelést vesznek fel orvosok, mielőtt a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított izolációs terembe lépnének az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben 2020. március 25-én. Fotó: MTI/Balogh Zoltán (képünk illusztráció)
Lovas Róbert, a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) igazgatója a műsorban elmondta, hogy a felajánlott informatikai rendszert 2016-ban a MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont Részecske- és Magfizikai Intézettel közösen hozták létre. A rendszer lehetővé teszi, hogy a magyar kutatók birtokba vegyék és saját kutatásaiknál felhasználják a meglevő informatikai kapacitásokat.
Az adatközpont már több mint száz kutatási projektet támogatott sikeresen, és a jelen helyzetre való tekintettel felajánlják a koronavírus-kutatásban élenjáró tudósoknak is – közölte Lovas Róbert.