Siker

Brutális verseny: 10 nap alatt, két keréken Magyarországon át

Augusztus 20-án rajtol el az a több mint száz bringás, aki arra vállalkozott, hogy 10 nap alatt átszelje Magyarországot. A főként terepen, földes utakon tervezett 1200 km-es távon a résztvevők csaknem két és fél Himalájányi szintemelkedést gyűjtenek majd össze, a legmagasabb hazai hegycsúcsunkat is érintve. Mindezt önellátó módon úgy, hogy a sátortól a ruhákig mindent magukkal kell cipelniük a kerékpárokon.

A Hungarian Divide egy olyan különleges teljesítménytúra, ahol előre meghatározott nyomvonalat követve a nyugati határtól a keletiig, az Őrségből Sátoraljaújhelyig szelik át az országot a nevezők. Megjárják a Balaton Felvidéket, hogy a Bakonyon át eljussanak Budapestre, majd az Északi-Középhegységen át folytassák az útjukat a szlovák határig. A teljes táv 1200 km hosszú, melyet maximum 10 nap alatt kell megtenni. Ennek azonban csupán 30%-a lesz aszfalton, az út legjava földes utakon, erdei ösvényeken fog vezetni. A nehéz terepviszonyok mellett eközben 20 ezer méternyi szintemelkedést kell a bringásoknak leküzdeniük, ami majdnem annyi, mintha valaki két és félszer felmászna a Himalája 8848 méteres csúcsára. Ezek után nem is meglepő, hogy hazánk legmagasabb pontját, a Kékestetőt is érinteni fogják a túrázók. Az 1014 méteres magasságig feljutni frissen is kihívás, de a Hungarian Divide résztvevőinek ekkor már 900 km megtétele lesz a lábukban.

Fotó: Domaniczky Tivadar

A teljesítés nehézségét fokozza, hogy külső segítséget nem vehet senki sem igénybe. Azaz, a mindenki által elérhető boltokat, éttermeket, kempingeket használhatják, de minden ruhát, alvó alkalmatosságot maguknak kell a kerékpáron vinniük és az esetlegesen felmerülő technikai problémákat is tudniuk kell orvosolni. Itt nincsenek a nagy kerékpárversenyeken megszokott szerelőkocsik, nincs masszőr, se szakács. Mindenkinek egyedül kell boldogulnia. A nyomvonalat a navigációs eszközükre töltve kell boldogulniuk a résztvevőknek, semmilyen egyéb módon nem lesz jelölve, hogy merre kell menniük.

Mi kell a teljesítéshez? Elsősorban erős lábak. A leggyorsabbak valószínűleg 4 nap alatt fognak célba érni úgy, hogy összesen csupán 2-6 órát alszanak. Azok, akik komótosabb tempóra készülnek és 8-9 nap után szeretnének megérkezni, legalább napi 10-14 órát fognak nyeregben tölteni. Tökéletes kerékpár pedig nem létezik erre az eseményre. Bármivel el lehet indulni, megkötés ezzel kapcsolatban nincs, a terepviszonyokat tekintve viszont csak a mountain bike-ok és a gravel kerékpárok jöhetnek szóba.

Fotó: Domaniczky Tivadar

További különlegesség, hogy a Hungarian Divide lesz Magyarország első olyan kerékpáros eseménye, melyen az indulók GPS alapú követőket kapnak. A “dotwatching” – avagy pontvizslatás – az ultratávú futó- és kerékpárversenyek során más országokban már megszokott tevékenység. A családtagok, barátok, szurkolók egy weboldalon élőben követhetik az indulók haladását.