Siker

Híres filmfesztiválon mutatják be Mundruczó Kornél sztárokkal teli filmjét

Szombaton tartják Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című filmjének világpremierjét a 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon.

A fesztivál versenyprogramjában szereplő kanadai-amerikai koprodukcióban készült alkotás bemutatóján a produkció keddi tájékoztatása szerint jelen lesz Mundruczó Kornél rendező, Wéber Kata forgatókönyvíró, Vanessa Kirby, a film főszereplője és Petrányi Viktória, a Proton Cinema producere is – írja az MTI.

A 77. Velencei Filmfesztivál az első nagy filmfesztivál, amelyet a pandémia miatti kényszerű szünet után megtartanak. A hollywoodi sztárok és filmjeik az utazási korlátozások miatt zömmel távol maradnak, a közönséget kordonnal választják el a vörösszőnyeges rendezvényeken felvonuló filmesektől és színészektől, a zárt térben megrendezett eseményeken és vetítéseken pedig kötelező lesz a maszkviselés.

Fotó: Shutterstock

Robert Cicutto, a fesztivált szervező La Biennale vezetője hangsúlyozta, hogy a fesztivál megrendezését azért tartották fontosnak, mivel úgy gondolják, ez jelzésértékű Velence és a filmipar újjászületéséről. Hozzátette, hogy a Lido „laboratóriumként” szolgál majd a későbbi kulturális összejövetelek tekintetében. „Fontos kísérlet lesz, ami megmutatja, hogyan birkózhatunk meg egy fontos eseménnyel a Covid-érában” – mondta.

A fesztivál hivatalos programjában 63 alkotás szerepel, ezek közül 18 produkció verseng az Arany Oroszlán-díjért, 21 filmet versenyen kívül vetítenek, 19-et pedig a Horizontok elnevezésű szekcióban láthat a közönség.

A nemzetközi zsűrit idén Cate Blanchett Oscar-díjas színésznő vezeti. Az Arany Oroszlán-díjat odaítélő testületeben Veronika Franz osztrák forgatókönyvíró-rendező, Christian Petzold német rendező, Joanna Hogg brit forgatókönyvíró-rendező, Nicola Lagioia olasz író és Ludivine Sagnier francia színésznő szerepel az utolsó pillanatban a román Cristi Puiu helyett beugrott Matt Dillon amerikai színész mellett.