×

Siker

Őrületes mázli, hogy nem halt meg senki ebben a balesetben

Igazából nem tudni, mi járhatott a fejében annak a sofőrnek, aki nemrégiben – a videofelvétel tanúsága szerint – az M25-ről felhajtott az M3-asra, majd egyszerűen a forgalommal szembe kanyarodott. Lehetséges, hogy meg akart fordulni – mindenesetre a hajmeresztő manőver nem sikerült neki.

Az M3-as felhajtó-csomópontjában több autó is szabályosan, szabályos tempóban haladt, ám közülük senki sem számított egy elé kanyarodó, ráadásul utánfutós terepjáróra, amely eléjük fordulva szinte teljes szélességben lezárta az úttestet.

A szabálytalankodó 67 éves sofőr által vezetett „járműszerelvénybe” be is csapódott egy autó – az ütközést nem lehetett elkerülni. A vétlen autóban négy gyermek utazott és két felnőtt – a felvételt elnézve óriási csoda, hogy mind megúszták a balesetet könnyebb sérülésekkel.

A slusszpoén, hogy az ütközés erejétől elszabadult utánfutót hajszál híján telibe trafálta egy ugyancsak szabályosan közlekedő, a felhajtón érkező autó. Ha jól számoljuk, a szabálytalankodó pickup-sofőr minimum 6 autó utasaira hozta a szívbajt…

Mit tegyünk, ha baj van?

A közútkezelő tanácsa az, hogy ha véletlenül eltévesztünk egy kijáratot egy gyorsforgalmi úton, soha ne forduljunk vagy tolassunk vissza. A hazai gyorsforgalmi utakon sűrűn találhatóak különszintű csomópontok, melyeken keresztül biztonságosan lehajthatunk és megfordulhatunk.

Ha pihenőhelyet vagy leállóöblöt találunk, álljunk meg és tekintsük át a lehetséges útvonalat, figyeljük a közúti jelzéseket, útirányjelző táblákat.

Ha észrevesszük, hogy a forgalommal szemben haladunk, semmiképpen ne tolassunk vissza a felhajtóra, ne forduljunk meg és ne hajtsunk keresztbe az úton. Kapcsoljuk be a vészvillogót, lehetőség szerint húzódjunk le a leállósáv szélére vagy forgalmi sávon kívülre és álljunk meg. Vegyük fel a láthatósági mellényt, szálljunk ki az autóból és a korlát mögött várakozva hívjuk fel a 112-es segélyhívó számot.

Ha jó irányba haladunk, de hírt kapunk arról, hogy hozzánk közel a forgalommal szemben halad egy jármű, csökkentsük a sebességet, növeljük a követési távolságot a saját és az előttünk haladó autó között, soroljunk be a külső sávba és ne előzzünk. Ha lehet, várakozzunk a legközelebbi benzinkútnál vagy pihenőhelynél, amíg elmúlik a veszély. Ha mi magunk észleljük a forgalommal szemben haladót, használjuk a legközelebbi, út mentén elhelyezett segélykérő telefont. Ha erről telefonálunk, azonnal tudni fogják, hogy pontosan honnan érkezik a hívás és az illetékesek gyorsabban tudnak intézkedni. Ha nincs ilyen telefon a közelben, hívjuk a 112-es segélyhívó számot.