×

Siker

Anya-lánya győzelem a gyerekszépségversenyen

18 évesen Bács-Kiskun megye szépének választották, bő két évtized elteltével pedig most a kislányával együtt állhatott a dobogó legfelső fokára Rádóczi Mónika a Little Miss World Hungary idei gyermekszépségversenyén. A hercegek és hercegnők ezúttal is korosztályonként lettek megválasztva, az Anyukák Szépe kategóriában pedig a szülők állhattak színpadra. A nyertesek jövőre Los Angelesben és Dubajban mérettethetik majd meg magukat nemzetközi szinten is.

Tizenhetedik alkalommal rendezték meg Magyarország egyik legismertebb gyermekszépségversenyét, amelynek idén a biatorbágyi Tópark BE MY CITY Lakó- és Irodapark adott otthont. Az eseményre országosan több száz gyermek, fiú és lány egyaránt jelentkezett, közülük regionális elődöntőkben választották ki a legjobbakat.

A verseny egyik szenzációjának számított, hogy anyalánya győzelem is született. A Big Brother második évadában megismert Rádóczi Mónika és gyermeke fejére is korona került, előbbi az Anyukák Szépe, utóbbi a minik kategóriájában bizonyult a legjobbnak.

Fotó: Dóri Zorán

„18 éves koromban Bács-Kiskun megye szépének választottak, és most két évtized kihagyás elteltével álltam újra a színpadra. Eleinte nem is akartam elindulni, de amikor a kislányomat beneveztük, meggyőztek róla, hogy én is nevezzek. Végül jól sült el a dolog, mert mindketten királynők lettünk” – mondta a személyi bankárként dolgozó Mónika.

Arról is beszélt, részben az motiválta a gyerekszépségversenyen való részvételen, hogy szeretett volna jó közös fotókat második osztályos kisfiával és négyéves kislányával. Előbbi azonban elég félénk, így ő nem vállalta, hogy egyedül mutassa meg magát a kifutón.

„Laurára azt szokták mondani, hogy olyan, mint én kicsiben. Mindenben benne van, túlzás nélkül mondhatom, hogy színpadra született. Otthon is szereti nézegetni magát a tükörben, így mindketten nagyon élveztük a versenyt” – mesélt élményeiről az anyuka.

Fotó: Dóri Zorán

Azt is elárulta, a fényképezést követően vagány utcai ruhában, koktélruhában és estélyiben is kifutóra kellett állniuk, az pedig külön öröm volt számukra, hogy a ruhákat maguk vihették az eseményre.

A zsűriben olyan hírességek foglaltak helyet, mint Koroknyai Virág korábbi Magyarország Szépe királynő, Bajnok Judit Miss World Hungary szépségkirálynő, Katona Gitta szépségkirálynő, valamint Hunyadi Donatella, aki 2008-ban maga is megnyerte a Little Miss Hungary-t.

Ez alkalommal is korosztályként választották meg a hercegnőket és a hercegeket. Győztest hirdettek a 4-6 évesek mini, a 7-9 évesek little, a 10-12 évesek pre-teen és a 13-15 évesek tini kategóriájában is.