A produkció kulisszatitkaira több mint 25 év után derült fény. Hanks a napokban igencsak érdekes részletet osztott meg a munkálatokkal kapcsolatban. A színész az In Depth című online talkshow-ban mesélt élete legnagyobb szerepeiről. A műsor csúcspontja az volt, mikor a Forrest Gump kulisszatitkairól kezdett mesélni.
Tom Hanks (Fotó: Shutterstock)
Tom Hanks elmondta, hogy a film rendezője, Robert Zemeckis, többször is összeveszett a stúdióval, mert az túl sok pénzt kért volna egyes jelenetek leforgatására. Többek között azt a jelenetet sem engedte volna leforgatni, amiben Forrest keresztülfut teljes Amerikán. Zemeckis azzal indokolta, hogy egyszerűen nem fér bele a költségvetésbe, hogy felvegyék a különböző államokban játszódó snitteket. Tom Hanks azonban ragaszkodott ehhez a bravúros jelenethez, és mivel nem volt más választása, úgy döntött, a költségek felét ő állja.
“Robert azt mondta, hogy ez a futás ennyi és ennyi összegbe fog kerülni. Nem volt olcsó mulatság. Azt mondta, hogy ő és én elfelezzük ezt az összeget, a Paramount azonban egy kissé bőkezűbb lesz majd a bevételekre vonatkozó részesedéseket illetően” – mesélte Hanks.
Hanks jól döntött, hogy bízott a film sikerében, hiszen a Forrest Gump végül 677 millió dollárt hozott a konyhára, mindezek mellett pedig 13 Oscar-díj jelölést kapott az 1994-es gálán, amelyből 6 szobrocskát haza is vihetett.







