Siker

Magyar borászat a világ legjobbjai között

Kiemelkedő eredményt ért el a Disznókő Tokaj borászat azzal, hogy a világ legjobb 100 borászata közé került.

Az egyik és legnagyobb, legrangosabb amerikai bormagazin minden évben megválasztja a legjobb borászatokat. Idén, koronavírus ide, koronavírus oda, ugyanígy megtették, és a jó hír, hogy egy magyar borászat is bekerült a legjobbak közé.

Nemrég hirdette ki a Top100-as listáját a Wine&Spirits, amire felkerülni elképesztően nagy dolog. Az 1982-ben alapított lap minden évben egy borszakértő zsűrivel közösen szavazza meg a világ legjobb borászatait. 2020-ban tizenhárom ország adja a legjobb százat, és ami a jó hír, hogy Magyarország is benne van ebben az elit körben.

Az, hogy a Disznókő Tokaj került idén a világ legjobbjai közé hatalmas elismerés, hiszen ezáltal a borszeretők széles köre még inkább felfigyelhet a tokaji borvidékre. A Disznókő birtok 1732 óta jegyzett első osztályú besorolású dűlőivel vezető szerepet tölt be a tokaji történelmi nagy borok újjászületésében. -írja a tokajgastro.hu.

Ha kíváncsi vagy arra, melyek az idei legjobb borászatok, akkor látogass el a Wine&Spirits oldalára.