Siker

Idén is rekordot dönthet a belföldi turizmus

Harmincéves rekordot döntött a tavalyi nyár, idén még több emberre számítanak a turizmusban.

Újraindultak a belföldi utazások, ismét fogadhatnak vendégeket a szállodák és az éttermek. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a koronavírus-járvány nem ért véget, továbbra is kiemelten fontos a járványügyi szabályok betartása – mondta Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség turizmusstratégiai vezérigazgató-helyettese az M1 Ma reggel című műsorában.

Ennek kapcsán a Magyar Turisztikai Ügynökség Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője segítségével elkészített egy nagyjából ötperces animációs oktatófilmet, melyben a legfontosabb szabályokat gyűjtötték össze és mutatják be.

„Mindannyiunk közös felelőssége tájékozódni a koronavírus kapcsán folyamatosan változó jogszabályi intézkedésekről, ennek érdekében a Magyar Turisztikai Ügynökség weboldalán rendszeresen frissítjük a turisztikai ágazatra vonatkozó tartalmakat” – kezdte Győrfi Pál az oktatófilm elején.

 

A kisfilm annak érdekében készült el, hogy megmutassák, milyen új intézkedésekre, szabályokra számíthatnak azok, akik elindulnak nyaralni. Magyarországon ismét látogathatók a szállodák, éttermek belső terei – kizárólag védettségi igazolvánnyal –, azonban

sok a változás, sok mindenre kell odafigyelni, így ebben nyújt segítséget a videó.

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője a kisfilmben felhívta a figyelmet arra, hogy a védettséghez kötött jogok csak a védettségi igazolvány bemutatásával gyakorolhatók, ezért minden esetben szállodába, vendéglátó egységekbe érkezéskor fel kell mutatni ezt a személyzetnek. Azoknak, akiknek nincs védettségi igazolványuk, teraszokon, illetve kerthelyiségeikben maszk nélkül tartózkodhatnak. Aki azonban jogosult a kártyára, de még nem kapta meg, több platformon is jelezheti ezt. Jelezheti a Magyarország.hu oldalon, a vedettsegiigazolvany@1818.hu oldalon és a kormányablakokban.

Induljunk el belföldön, hiszen itt van az ideje

Könnyid László elmondta, mi, magyarok sokat tehetünk annak érdekében, hogy biztonságosan újra elinduljon a turizmus, illetve sokat tehetünk a szektorban dolgozókért.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adataiból kiderült, hogy

2021 júniusára már a 2020 júniusi vendégéjszakák számának a 60 százalékát lefoglalták.

Továbbá kiderült, a három nyári hónapra átlagosan egymillió vendégéjszakát foglaltak le a pihenni, kikapcsolódni vágyók, melynek 75 százaléka magyar.

A vezérigazgató-helyettes elmondta, tavaly egy 30 éves rekord dőlt meg a turizmusban, és idén is erre számítanak, ha az oltás ugyanilyen ütemben halad.

A szállodákba érve a recepción a védettséget igazoló kártyát a személyi okmánnyal együtt kérik el,

így történik meg a vendégek azonosítása, majd ettől a pillanattól kezdve a vendégnek szabad mozgásuk van a szállodákban.

„A szabadságunk egy jelentős részét kaptuk azzal vissza, hogy az átoltottságnak köszönhetően például maszk nélkül tudunk a szálláshelyen közlekedni” – mondta Könnyid László.

Megújult a Visithungary.com oldal, ahol a turisták ötleteket, tippeket kapnak a magyarországi programokról, helyekről. Továbbá egy kézikönyv segíti a szolgáltatók félkészülését belföldön, külföldön pedig lefordították ezt több nyelvre, hogy a hazánkba érkező turista milyen szabályokra számíthat.

A munkavállalókkal kapcsolatos kérdés kapcsán a vezérigazgató-helyettes elmondta, az a fontos most, hogy a turizmusban dolgozók irányába a bizalmat visszaépítsék, illetve számítanak arra, hogy bizonyos szektorokban akár béremelkedés is lehet.

A teljes beszélgetés itt tekinthető meg:

A címlapfotó illusztráció.