×

Siker

A világ legrégebbi festett üvegablakai díszíthetik a canterburyi katedrálist

A világ legrégebbi festett üvegablakai közé tartozhat az angliai canterburyi katedrális néhány ablaka; szakemberek szerint az 1100-as évek közepéről származhatnak.

Ezek az ablakok a Jézus családfájának alakjait ábrázoló sorozatba tartoznak. A székesegyház egyik bejárata felett húzódó üvegablakokról évszázadokon át úgy gondolták, hogy a késő 12. században és a korai 13. században készültek – írja a BBC hírportálja.

Madeline Caviness művészettörténész azonban az 1980-as években felvetette, hogy egy részük korábbról származhat, mert stílusában különbözik a többitől. Ezt az elméletet most megerősítették a University College London (UCL) kutatói, akik egy általuk kifejlesztett műszerrel oldották meg a rejtélyt. A terepen használható és az üveget nem károsító berendezés segítségével a szakemberek meg tudják mondani az ablak kémiai összetételét és korát.

A tanulmány szerint a sorozat tíz évvel azelőtt készült, hogy 1170-ben a helyszínen meggyilkolták Canterburyi Szent Tamás (Thomas Becket) érseket. Az új eredmények alapján a kutatók úgy gondolják, hogy a szóban forgó ablakok a korábbi épület kórusában voltak és túlélték a székesegyház egy részét elpusztító 1174-es tűzvészt. A szakemberek szerint az épen maradt paneleket elraktározták és később felhasználták őket az új épülethez. A szakemberek szerint három másik olyan festett üvegablak is van a katedrálisban, amely stílusa alapján korábbról származik, mint eddig gondolták.

A katedrális üvegablakainak megóvásáért felelős Léonie Seliger történelmileg “óriási jelentőségűnek” nevezte a felfedezést. A szakember elmondta, egészen mostanáig úgy vélték, hogy néhány kőfaragványt leszámítva szinte semmi sem maradt, ami az eredeti épület művészeti örökségét őrizné.