Siker

105 évesen döntött világcsúcsot a nyugdíjas futó

A nyugdíjazott tanárnő, Julia Hawkins azonban nem volt elégedett az eredményével.

 

A „Hurrikán” becenevet viselő Julia Hawkins, aki vasárnap a louisianai senior játékokon a 105 éven felüliek kategóriájában világcsúcsot döntött 100 méteren, azért nem volt teljesen elégedett a teljesítményével, mert mindenáron szeretett volna egy perc alatt futni, végül ez nem sikerült, és be kellett érnie 1:02.95-ös idővel – írta az Indy100.

A nyugdíjazott tanár Hawkins sportmúltja egészen rendhagyó, ugyanis idős korára talált rá a versenysport szépségeire: már 80 éves volt, amikor először rajthoz állt kerékpáros versenyszámokban. Többször bajnok is lett, de később azért volt kénytelen befejezni biciklis pályafutását, mert néhány év után már senki sem maradt a korában, akivel egyáltalán versenyezhetett volna -írja a hirado.hu.

A futásra váltott, így lett 100 évesen sprinter. 2017-ben 39:62-es idővel beállította a 100 méteres futás világrekordját a 100 év feletti nők kategóriájában, később azonban új kihívója akadt, aki letaszította a trónról, ezért úgy döntött, hogy az idősebb korosztályban próbálkozik tovább. Kemény munkával pedig ott is csúcstartóvá vált.

„Hihetetlen érzés volt célba érni, még akkor is, ha nem sikerült azt az időt futnom, amit szerettem volna. Az emberek azt mondják, hogy olyanok akarnak lenni, mint én, ha megöregednek. Ha örömet tudok nekik szerezni azzal, amit csinálok, emellett reményt is adhatok nekik, hogy sosem késő elkezdeni, már megérte megélnem ezt a kort” – nyilatkozta Hawkins a verseny után.

Érdekesség, hogy 2021-ben több 100 méteres korrekordot is beállítottak: augusztusban a japán Hiroo Tanaka beállította a 90 év feletti korosztály férfi rekordját, a nőknél az ausztrál Julie Brims megdöntötte az 55 év felettiek csúcsát, Kathy Bergen pedig a 80 év feletti kategóriában alkotott maradandót.

A címlapfotón a 105 éves világrekorder síkfutó, Julia Hawkins (Forrás: YouTube)