Siker

Rekordot döntött a 19 éves lány, aki egyedül körberepülte a Földet

A 19 éves Zara Rutherford lett a világon a legfiatalabb nő, aki szólóban körberepülte a Földet. A brit-belga pilóta indulása után 155 nappal, csütörtökön szállt le kisrepülőgépével Belgium nyugati részén.

Rutherford ezzel bekerül a Guinness Világrekordok közé. A korábbi csúcstartó nő az amerikai Shaesta Waiz volt, aki 2017-ben, 30 évesen repülte végig az utat. Az abszolút rekorder egy brit fiú, Travis Ludlow, aki tavaly 18 évesen teljesítette a kihívást.

Rutherford a tervek szerint ultrakönnyű, Shark típusú repülőjével három hónap alatt tette volna meg az utat, a könyörtelen időjárás és vízumproblémák miatt azonban néha hetekre a földön kellett maradni, ezért mintegy két hónappal lett hosszabb az utazás.

A fiatal nőnek meg kellett küzdenie a mínusz 35 Celsius-fokos szibériai hideggel és a 32 Celsius-fokos indonéziai meleggel, köddel, erdőtüzek füstjével, sőt útjában még egy tájfun is akadályozta.

Az 52 ezer kilométeres utazása alatt öt kontinensen állt meg, 41 országba látogatott el.