×

Siker

A legjobb díszhaltenyésztők Magyarországra érkeznek a hétvégén

Magyarországon tartják a guppi díszhaltenyésztők Európa-bajnokságát és kiállítását ezen a hétvégén. A Pakson megrendezendő versenyen mintegy 80 tenyésztőtől 200 halpár érkezett tizennyolc országból – közölte Pasaréti Gyula, a Akvaristák Magyarországi Egyesületének (AME) elnöke.

Elmondta, a rendezvényre külföldi vendégeket is várnak, köztük a nemzetközi szövetség több vezetőjét, bírák érkeznek Lengyelországból, Szlovákiából, Ausztriából és az Egyesült Királyságból is.

A lakosság számára nyilvános programon augusztus 6-án nézhetik meg az érdeklődők a díjazott halakat, konzultálhatnak a tenyésztőkkel. A belépés díjtalan, a rendezvény a kiállított versenyhalak aukciójával zárul, amelyen a hobbi iránt érdeklődők is részt vehetnek – tette hozzá.

Élet az akváriumban (Fotó: illusztráció pexels.com)

Pasaréti Gyula kiemelte, Európában sok évtizedes hagyománya van a guppi szabványok szerinti tenyésztésének, az első versenyt 1954-ben Németországban szervezték.

Az egyesület adatai szerint a hazai versenyguppi-tenyésztők száma az utóbbi években jelentősen emelkedett, Magyarországon vállalkozásként a díszhal-tenyésztésnek néhány száz, míg a díszhalas hobbinak százezres tábora van. Versenyzéssel, versenyguppik tenyésztésével több száz tenyésztő foglalkozik Európában, ahol ennek sok évtizedes hagyománya van.

A magyar guppi tenyésztők nem csak létszámukkal, de munkájukkal is felkeltették a nemzetközi szakma figyelmét, a korábbi versenyeredményeknek köszönhető, hogy 2022-ben ismét Európa bajnokság szervezési lehetőséget kapott az Akvaristák Magyarországi Egyesülete – mondta Pasaréti Gyula.