Siker

Mindenki hőlégballonozni szeretne a Balatonon

Egyre népszerűbb a Balaton térségében a hőlégballonozás. A szolgáltatók általában reggeli vagy esti, naplemente túrákat szerveznek a tó térségében. Az átlagosan egyórás utazások az utasok páratlan panorámában gyönyörködhetnek. Szentbékállától indulnak és Nagyvázsonyig repülnek – hangzott el az M1 Híradójában.

Szeged, 2017. szeptember 16.Hőlégballon Szegeden, a Tisza felett a Közép-Európa Kupa versenyen 2017. szeptember 15-én.MTI Fotó: Ujvári Sándor

Indulás előtt fél órával elkezdődtek az előkészületek a pilóta által kijelölt felszállási területen. Hatfős csapat dolgozott azért, hogy minden a helyére kerüljön. Kihajtogatták a majd 30 méter hosszú ballont, majd a több mint 15 utas befogadására alkalmas kosárhoz erősítették. Már az előkészületeket is érdeklődve figyelték az utasok.

„Én összességében ilyen kalandosan fogom fel az életet néha, és nincsenek különösebb elvárásaim, én azt gondolom hogy ez egy remek dolog lesz és valószínűleg akkor így is lesz” – mondta Bingerné Sőre Csilla.

A veszprémi Kulics Ádám a barátnőjét, Tímeát lepte meg 20. születésnapján a repüléssel. „Kicsit féltem is amikor közölte, hogy ez lesz, meg nagyon sokat találgattam hogy mi lehet, de erre nem számítottam egyáltalán, de nagyon izgatott vagyok miatta” – nyilatkozta Tüskés Tímea.

Indulás előtt részletes biztonsági eligazítást tartottak az utasoknak, majd feltöltötték a ballont. A felfújásához szükséges 10 ezer köbméternyi levegőt motoros ventilátorok juttatták a kupolába. Végül pedig gázégők segítségével melegítették fel azt. Alig fél óra alatt felszállásra kész állapotba került repülő eszköz.

A pilóta jelzésére az utasok elfoglalták a helyüket, majd a felszálláshoz szükséges hőmérséklet elérése után a hőlégballon elemelkedett a földtől.

A csaknem egyórás repülés alatt az utasok a Balaton-felvidék legszebb tájait nézhették meg a magasból. A Káli-medence, a tanúhegyek és a tó panorámáját a lenyugvó nap fényében élvezhették.

„Ez egy olyan dolog, a hőlégballonozás, ami hogyha nincs szem előtt, akkor sok embernek eszébe sem jut, hogy ilyen létezik, viszont ha meglátja, akkor látja azt is, hogy ez egy lassú jármű, lassan emelkedik, lassan halad, tehát szélsebességgel halad, és ez adja meg a biztonságát is” – nyilatkozta Konecsni János hőlégballon-pilóta.

A hőlégballonozás nemcsak kedvtelés, 1976 óta sportként is űzik. A magyar versenyzők számos sikert értek már el.