Siker

A Csináljuk a fesztivált! sztárja nyitott az új műfajok felé is

Karády Katalin Hamvadó cigarettavég című örökzöld slágerével repítette vissza a negyvenes évekbe a Csináljuk a fesztivált! első évadának nézőit Janicsák Veca tavasszal a Dunán. A produkció után nemcsak hangját, hanem színészi képességeit is dicsérte a zsűri. Az Önök kérték vendégeként az énekesnő arról is beszélt, kipróbálná-e magát színészként.

Szinte a showbizniszben nőtt fel – fogalmazott Janicsák Veca a Duna Önök kérték című műsorának vendégeként. Művészi vénáját nemcsak ismert édesapjától örökölte, hanem édesanyjától is, aki iparművészként dolgozott gyermekei születése előtt, nemrég pedig festménykiállítása nyílt meg. Az énekesnőre, saját bevallása szerint a klasszikus zene és a rock is nagy hatással volt.

A televíziónézők tavasszal láthatták Janicsák Vecát a Csináljuk a fesztivált! című show-ban a Dunán, ahol az évszázad magyar slágereinek versenyében Karády Katalin Hamvadó cigarettavég című dalát adta elő mély átéléssel.

Produkciója nemcsak a közönség, hanem a zsűri tetszését is elnyerte, akik színészi előadásmódját is méltatták. „Meglepődtem rajta” – vallotta be Janicsák Veca Bényi Ildikónak. „Ez egy olyan dolog, amin sosem gondolkoztam. Ha egyszer jönne ajánlat, hogy ilyesmivel foglalkozzak, szerintem kipróbálnám magam benne” – árulta el a Duna hétköznap délutáni kívánságműsorában.

Az Önök kérték adása, amelyben a fent említett produkció is szerepelt, a műsor Médiaklikk-oldalán, vagy az alábbi linkre kattintva újranézhető.

https://mediaklikk.hu/video/onok-kertek-2022-09-13-i-adas-2/

A Csináljuk a fesztivált! című showműsor hamarosan visszatér, újabb slágerekkel és sztárelőadókkal készül a produkció. Hogy mely ikonikus dalokat szeretnék hallani, arról pedig a közönség, a nézők dönthetnek az alábbi linkre kattintva:

https://hirado.hu/extra/kultura/cikk/2022/09/11/csinaljuk-a-fesztivalt-on-melyik-slagert-valasztana-be-a-popslagerek-adasaba

Önök kérték – hétköznap 15:20-tól, Zenés Önök kérték vasárnap 17 órától a Dunán!