Siker

Magyar példaképekről forgatnak filmet

A magyar parlament két első női képviselője, Slachta Margit és Kéthly Anna pályáját bemutató dokumentumfilm gyártást 49,1 millió forinttal, míg a Piroch Gábor világhírű magyar kaszkadőr gyermekkorát felvillantó rövidfilm elkészítését 14,98 millió forinttal támogatja a Nemzeti Filmintézet (NFI).

Az NFI keddi közleménye szerint Novák Tamás Hősnők című fikciós ismeretterjesztő filmje Slachta Margitnak és Kéthly Annának, a 20. század meghatározó magyar politikusainak életét és munkásságát mutatja be.

A parlament két első női képviselője a két világháború közötti viharos politikai helyzetben, a német megszállás és a szovjet uralom idején is bátran kiálltak elveik mellett – hangsúlyozzák a közleményben.

Az Égig érő álmok című kisjátékfilm Piroch Gábor magyar kaszkadőr, kaszkadőrszakértő gyermekkorának egyik legérdekesebb történetét meséli el a kaszkadőr rendezésében.
Mint írják, Piroch Gábor a város legrosszabb gyerekéből a világ egyik legjobb kaszkadőre lett. Dolgozott egyebek mellett a Titanic, a Die Hard – Drágán add az életed, a Trója és a Z világháború című filmekben, valamint számtalan magyar és nemzetközi produkcióban.

Budapest, 1993. március 1. Piroch Gábor (b) és Bata János (j2) a Fegyencek szabadságon című tv-film egyik jelenetében. MTV Fotó: Tóth György

Az NFI több mint 2 éve nyújt támogatást a televíziós bemutatásra és streamingszolgáltatásra készülő alkotásokra pályázati úton. A teljes magyar mozgóképszakma összehangolt tevékenységéért felelős szervezet elkötelezett abban, hogy a mozifilmek mellett tartalmas, kulturális értéket teremtő és a nézők számára különleges élményt nyújtó televíziós alkotások is készüljenek – áll a közleményben.