Robbie Williamst is sokkolta, hát még a magyar rajongót, akit húsz év különbséggel, kétszer is kiválasztott a brit énekes, hogy felmenjen vele a színpadra a koncert alatt.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A Take That korábbi énekese először a 2003-as koncerten, majd most a március 14-i fellépén is ugyanazt a rajongót hívta fel maga mellé.
A 49 éves Robbie Williams az Instagramon osztotta meg az akkor és a most készült fotót a magyar rajongójával.
„Szóval ez történt két nappal ezelőtt Budapesten – kiválasztottam valakit a közönségből, hogy jöjjön fel hozzám a színpadra, és meglepő módon sikerült ugyanazt a srácot kinéznek, akit a 2003-as budapesti koncertemen is”
– írta az énekes, majd hozzátette, hogy ennek körülbelül 174,240,000:1-hez volt az esélye és elmondta, hogy nagyon örült, hogy újra láthatta a rajongóját.