Siker

Emberi Méltóságért kitüntetést kapott az Oscar-díjas Mihalek Zsuzsa

Emberi Méltóságért kitüntetéssel ismerte el Mihalek Zsuzsa Oscar- és BAFTA-díjas látványtervező, díszletberendező munkásságát az Emberi Méltóság Tanácsa csütörtökön Budapesten.

A munkásságáért az Emberi Méltóságért kitüntetéssel elismert Mihalek Zsuzsa Oscar- és BAFTA-díjas látványtervezõ, díszletberendezõ a kitüntetés átadásán az Emberi Méltóság Tanácsa budapesti irodájában 2024. április 4-én. (Fotó: MTI/Purger Tamás)

A díjátadó ünnepségen a díjazottat idősebb Lomnici Zoltán jogász, alkotmánybíró, az Emberi Méltóság Tanácsának alapító elnöke méltatta, aki beszédében kiemelte, hogy a Mihalek Zsuzsának adományozott kitüntetéssel az Emberi Méltóság Tanácsa történetében egy új fejezet kezdődött, hiszen egy Oscar-díjas és a brit filmakadémia díját is elnyerő művészt köszönthetnek a kitüntetettek között.

„A magyarság a népek tengerében egy igen pici sziget, mégis nagyon sok kiválóságot adtunk a világnak” – fogalmazott Lomnici Zoltán, példaként említve a korábban Emberi méltóságért kitüntetésben részesültek közül a Nobel-díjas Karikó Katalint, Buzánszky Jenő olimpiai bajnok labdarúgót, az Aranycsapat hátvédjét, valamint Törőcsik Marit, Jókai Annát, Kányádi Sándort és Schweitzer Józsefet.

Lomnici Zoltán kiemelte, hogy az Oscar-díj egy egészen kivételesnek mondható elismerés, éppen ezért lehetünk büszkék számos korábban díjazott honfitársunkra és az idén Oscar-díjban részesült Mihalek Zsuzsára.

A díjazott életútját bemutatva Lomnici Zoltán felidézte, hogy Mihalek Zsuzsát már 17 évesen a filmes szakma vonzotta, már akkor eldöntötte, hogy díszletberendező lesz. 1986-ban egy Expressz újságbeli hirdetés nyitotta meg az utat számára a díszlettervezői pálya felé, majd ezt követően jelentős sikereket ért el rövid időn belül. Az ő munkáját dicséri például a Csinibaba, az Argo vagy a Made in Hungária című film is.

„Noha még nagyon fiatal, egy életművet díjazhatunk”. Munkája és az elnyert díjak mindannyiunknak örömet okoznak – fogalmazott Lomnici Zoltán, hozzátéve, hogy az emberi méltóság gazdagodik azzal, ha ilyen kiválóságok élnek közöttünk és öregbítik hazánk hírnevét.

Szunai Miklós, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke a díj átadásakor elmondta, hogy Mihalek Zsuzsának kimagasló színvonalú munkásságáért, sikerekben gazdag pályafutásáért és legújabb, legrangosabb nemzetközi elismeréséért adományozzák az Emberi méltóságért kitüntetést. Életútja példakép a jövő nemzedéke számára – hangsúlyozta.

Mihalek Zsuzsa a díj átvételekor elmondta, hogy nagyon boldog és büszke, hogy egyáltalán gondoltak rá egy ilyen díj kapcsán.

Így megint egy kis fény vetülhet a filmszakma háttérben dolgozó szakembereire és ők is jobban előtérbe kerülhetnek – tette hozzá.

Az Emberi Méltóság Tanácsa az elmúlt csaknem másfél évtizedben számos művészt, tudóst, sportolót részesített elismerésben, olyan személyiségeket, akik sokat tettek az emberi méltóságért.

A munkásságáért az Emberi Méltóságért kitüntetéssel elismert Mihalek Zsuzsa Oscar- és BAFTA-díjas látványtervező, díszletberendező, mellette Szunai Miklós, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke (b) és idősebb Lomnici Zoltán jogász, alkotmánybíró, az Emberi Méltóság Tanácsának alapító elnöke (j) a kitüntetés átadásán az Emberi Méltóság Tanácsa budapesti irodájában 2024. április 4-én. (Fotó: MTI/Purger Tamás)