Siker

Egy magyar applikáció segítheti az endometriózis korai felismerését

Egy jóindulatú krónikus nőgyógyászati megbetegedés, az endometriózis került a középpontba a Kossuth Rádió Az este című műsorában. A hosszú távon akár meddőséget is okozó probléma mára olyan mértékben érinti a termékeny korú nőket, mint az asztma vagy a cukorbetegség – erre hívta fel a figyelmet Salamon Andrienn, az Együtt Könnyebb Női Egészségért Alapítvány elnöke, a betegség korai felismerését segítő Lucy elnevezésű alkalmazás megálmodója.

Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke és Salamon Adrienn, az Együtt könnyebb – Női Egészségért Alapítvány elnöke

Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke a Kossuth Rádió Az este című műsorában annak járt utána vendégével, hogy mekkora mértékben érinti a világszerte elterjedt betegség, az endometriózis a magyar nőket. Salamon Adrienn – akit hazánkban széles körben a betegség elleni küzdelem nagyköveteként ismernek – alapítványi munkájának köszönhetően a legfrissebb adatokat osztotta meg a hallgatókkal.

„Az endometriózis gyakoriságát mutatja, hogy Magyarországon 200 ezren – az asztmával vagy a cukorbetegséggel élők számával közel azonos számban – érintettek ebben a betegségben. Minden második fájdalmas menstruációval küzdő nő érintett. Az elmúlt 14 évben folyamatosan azért dolgozunk, hogy segítsünk a betegséggel küzdőknek, és eloszlassuk azt a tévhitet, hogy a menstruációs fájdalom normális dolog, amit fájdalomcsillapítóval kell kezelni. A fájdalmas menstruáció semmilyen körülmények között nem normális” – hangsúlyozta Salamon Adrienn.

Az Együtt Könnyebb Női Egészségért Alapítvány elnöke hozzátette, annak érdekében, hogy a menstruációval kapcsolatos tudást és hozzáállást fejlesszék, egy ingyenesen letölthető és használható applikációt is létrehoztak, amely a diagnosztikai késedelmet segít csökkenteni. A menstruációs ciklus követését elősegítő naptár bizonyos tünetek együttállása esetén hétfajta betegség lehetőségére figyelmeztet.

„Tapasztalataink szerint, ha valaki rendszeresen feltölti a rá jellemző adatokat, akár három-négy hónap után megkaphatja a diagnózist” – emelte ki a szakértő, hozzátéve, hogy korábban akár egy évtized is eltelt, mire megállapították, mi állhat a fájdalmas ciklus hátterében.

A szakértő legnagyobb eredményeik közé sorolta, hogy 2019. január elsejétől adókedvezményt kaphatnak az endometriózisban szenvedők, valamint, hogy 2023 áprilisában az egészségügyi államtitkár aláírta a betegség ellátására vonatkozó szakmai irányelvet. Büszkeségkét tekint továbbá arra is, hogy idén egyetlen nemzetközi szervezetként jutottak be az Európai Parlamentbe, hogy egyeztessenek a témában.

Az este – minden hétköznap 19:08-től a Kossuth Rádió műsorán.