dr. Somogyi Patrícia (Fotó: Horváth Péter Gyula)
„Amikor jöttek az első kudarcok, én soha nem neveztem őket annak. Jött egy akadály, és úgy voltam vele: rendben, hogyan oldjuk meg? Ez nálam egy azonnali átkattanás: problémamegoldó üzemmód”
– mondta Patrícia, aki számára a nehézségek mindig ugródeszkák voltak, nem gátak.
A beszélgetésben többször hangsúlyozta: a siker sokszor kívülről ragyogónak tűnik, de belül más lehet az érzés.
„Nem a pénz vagy az elismerés adja meg az igazi értékét. Ezeket évekig hajtottam, és amikor megkaptam, nem lettem tőle boldog. Ma már tudom: a siker nem kívül van, hanem belül – a belső szintlépésekben.”
Ölvedi Réka és dr. Somogyi Patrícia (Fotó: Horváth Péter Gyula)
Patrícia pályája közgazdászként indult, majd egy római ösztöndíjas év indította el a lakberendezés és a szépség irányába. 2011-ben, a válság közepén saját lakását próbálta eladni – ekkor találkozott a homestaginggel, és elhozta Magyarországra. Azonnali sikerrel: lakását két nap alatt, 10 millió forinttal a piaci ár felett adta el. Innen indult az a szakmai birodalom, amelyet ma már több ezer tanítvány visz tovább.
dr. Somogyi Patrícia (Fotó: Horváth Péter Gyula)
Most azonban egy új fejezet kezdődik.
„Elgördítettem egy hólabdát, ami már akkora, hogy nincs szükségem arra, hogy tovább lökjem. A piac létrejött, a módszertan kész, a könyv megszületett. Most már arra figyelek, hogy a nők a saját útjukat találják meg.”
Patrícia számára ma a legfontosabb üzenet: merjünk önmagunk lenni.
„Sokáig bizonyítani akartam, hogy jó vagyok. Ma már tudom: nem kell mindig a legjobbnak lenni. Az érték bennem van, és akkor tudok a legtöbbet adni a világnak, ha önmagamat élem.”
Ez az epizód nemcsak a homestaging történetéről szólt, hanem arról is, hogyan lehet egy életutat újra és újra átírni, elengedni, ami már beteljesedett – és bátran belépni a következő szakaszba.
A teljes beszélgetésből kiderül, hogyan kovácsolhatunk erőt a nehézségekből, miért fontos az önazonosság, és miért a belső béke az igazi siker kulcsa.




