dr. Tkacsik Márta, Sikersztorik podcast (Fotó: MTVA/ Horváth Péter Gyula)
Dr. Tkacsik Márta életútja első hallásra is szinte felfoghatatlanul sokrétű: elméleti matematikus, az internet hazai úttörője, cégvezető, majd egy teljesen új irányba fordulva egy regeneratív gazdaság létrehozója. De ahogy ő maga is fogalmaz, ez nem egy éles váltás története – sokkal inkább egy belső folyamaté:
„Úgy tűnik, mintha egy este eldöntöttem volna, hogy akkor most váltok. De én nem váltottam. Csak előre hoztam azt a részemet, ami addig hátul volt. A másik énem mindig ott volt – csak egyszer eljött az idő, hogy teret kapjon.”
Ez a „másik én” már korábban is jelen volt az életében: kertészkedés, alkotás, főzés, kézművesség. Miközben a világ egyik legmodernebb területén dolgozott, párhuzamosan egy egészen másfajta, lassabb, természetközelibb életet is élt.
A mai világ egyik legnagyobb tévedésének azt tartja, hogy egyetlen célra, egyetlen pályára állítjuk rá az életünket:
„Ha egyetlen sínre állítjuk rá az életünket, az nagyon instabil. Mi van, ha az nem sikerül? A stabilitás nem egy nagy siker. A stabilitás sok apró siker, amit észre kell venni – és tenni kell érte.”
Márta gyerekkorából hozza ezt a szemléletet: egyszerre volt jelen a tanulás, a fizikai munka, az alkotás és a mindennapi élet gyakorlati oldala. Nem volt különbség „fontos” és „kevésbé fontos” tevékenységek között. Aztán, később, már felnőttként is ugyanezt élte:
„Nem volt fontosabb az internet építése, mint az esti mese. Ez valahogy természetes volt. Nem egy dologban kellett jónak lenni, hanem sok mindenben jelen lenni. Az ember alkotta világban mindent mi határozunk meg: a célokat, az eszközöket, a határidőket. Ez biztonságos. De közben elkezdtem érezni, hogy valami hiányzik. Hol vannak az élőlénytársaink ebből a világból?”
A digitális projektek világában hiába hatalmas sikereket ért el, mégis egyre erősebben érezte a belső feszültséget. Ez a felismerés vezette el oda, hogy végül teljesen kilépjen ebből a közegből, és a természet felé forduljon:
„Amikor az arányok eltolódtak, és az ember alkotta világ lett túlsúlyban, akkor a másik énem szólt, hogy ez így nincs rendben.”
dr. Tkacsik Márta és Ölvedi Réka, Sikersztorik podcast (Fotó: MTVA/ Horváth Péter Gyula)
A Patikakert nem egyszerűen egy gazdaság, hanem egy élő rendszer, ahol az ember nem irányít, hanem együttműködik:
„A természet nem engedi, hogy mindent megtervezzünk. Nem azt csinálom, amit előre kitaláltam, hanem amit a kert javasol. Egy idő után ezt meg kell tanulni elfogadni. Nem én hozom létre a harmóniát, csak biztosítom a feltételeket. A természet elvégzi a dolgát.”
A regeneratív gazdálkodás alapja számára nem a kontroll, hanem a feltételek megteremtése. Ez a szemlélet túlmutat a kertészkedésen – az élet egészére érvényes.
Márta szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy a modern világ túlságosan a kognitív képességekre épít:
„A mai világ fejnehéz. Azt mondjuk: legyél okos. De az nem ugyanaz azzal, mint hogy bölcs is legyél. Legalább kilencféle intelligencia létezik, és ebben benne van a kéz és a szív munkája is. Szálljunk le a pusztán fejmunkákról. Használjuk a kezünket is, és a szívünket is. Ez visszahat az agyunkra is – jobban fogunk gondolkodni tőle.”
Ezért is tartja kulcsfontosságúnak, hogy visszahozzuk az életünkbe a kétkezi és szívből végzett tevékenységeket.
Ölvedi Réka és dr. Tkacsik Márta, Sikersztorik podcast (Fotó: MTVA/ Horváth Péter Gyula)
A beszélgetés egyik legizgalmasabb pontja, amikor a siker fogalmáról beszél:
„A nagy sikereknek megvan a veszélye, hogy elvakítanak. Az ember olyan pozícióba kerülhet, ahol már nincs a helyén. És amikor nem vagyunk a helyünkön, akkor viselkedünk helytelenül. Én nem szoktam azon gondolkodni, hogy sikeres vagyok-e. A harmónia fontos. Az, hogy ne valami ellen küzdjek, hanem valamivel megbékéljek. Akkor marad energiám arra, hogy tegyek is.”
Márta számára a siker nem cél, hanem mellékhatás – és nem is ezen méri az életét.
A Patikakert filozófiájának egyik legfontosabb üzenete, hogy a mindennapi életben is ott vannak a sikerélmények – csak észre kell venni őket.
És talán ez az a pont, ahol a története igazán univerzálissá válik:
„A hétköznapi élet apró sikerei – ezt kellene újra megtanulnunk észrevenni. Mindenkinek vannak. Csak nem figyelünk rájuk.”
Nem kell mindenkinek öt hektáros kertet művelnie, de talán mindannyiunknak szüksége van arra, hogy visszataláljunk valami egyszerűhöz, kézzelfoghatóhoz, valamihez, ami nem csak rólunk szól.
