Stílus

Így öregítjük a bőrünket már egyetlen éjszaka alatt is

Az öregedés elkerülhetetlen, de nem mindegy, milyen ütemben történik. Sok mindent tehetünk azért, hogy késleltessük, hogy megjelenjenek az idő nyomai az arcunkon – de az alábbi szokások kifejezetten károsak, és idő előtti öregedéshez vezethetnek.

Hason alszunk éjszaka

Ha a hasunkon alszunk éjszakánként, nagy az esély arra, hogy az arcunkon is – ilyenkor pedig bizony a gravitáció győz a ráncok ellen vívott harcunkban. Az hagyján, hogy a párna gyakorlatilag 7-8 órán keresztül nyomja az arcbőrünket, de ha mozgunk, össze-vissza nyújtja is. A legjobb megoldás az lenne, ha a hátunkon aludnánk, és minél kevesebbet érintkeznénk a párnánkkal – ez egyébként a pattanások ellen is nagyon jó, hiszen a párnán található baktériumok nem jutnak a bőrünkre.

Nem mossuk meg az arcunkat

Az arcápolás bizony kötelező dolog reggel és este is, főleg akkor, ha nem vagyunk már húszévesek. Az idő előrehaladtával egyre több törődést igényel a bőrünk, ezért nem hagyhatjuk el legalább az arctisztítást és a hidratálást lefekvés előtt sem. Ha nem teszünk így, akkor az arcunkra tapadt szennyeződések egész éjszaka ott is maradnak, és kiütéseket, pattanásokat vagy egyszerűen csak irritált bőrt okozhatnak.

Fotó: iStock.com/Jacob Ammentorp Lund

Fotó: iStock.com/Jacob Ammentorp Lund

Túl sok arcápoló szert használunk

Nagyon nehéz megállapítani, hogy az idősödő bőrnek mennyi a szükséges és mennyi a túl sok arcápoló. Örök érvényű tanács, hogy legyen egy tisztítónk, egy radírozónk és egy hidratálókrémünk – ezenkívül talán még heti kétszer-háromszor arcpakolás belefér, esténként pedig nem árt, ha szérumot is használunk. De ezenkívül nincs nagyon szükségünk többre – ugyanolyan rosszat tesz, ha mindenféle kencét kenünk fel az arcunkra, hiszen a bőrünk besokallhat tőlük.

Nem iszunk eleget

A bőrápolást belülről kell kezdeni, nagyon sokat számít, hogy elég hidratáltak legyünk mindennap. Ha nem szoktunk sokat a mosdóba járni, akkor lefekvés előtt is igyunk meg egy nagy pohár vizet, hogy éjszakára se maradjon szomjasan a szervezetünk!