Stílus

Íme, a Nemzet Szépe verseny online döntősei!

Rendkívül nehéz dolga volt idén a Nemzet Szépe zsűrijének a verseny előválogatóján, ahol több száz jelentkező közül kellett kiválasztaniuk a legszebbeket. A döntés végül megszületett és eldőlt, ki az a tíz szerencsés lány, aki bekerült az online döntőbe, ezzel esélyt kapva a Nemzet Szépe 2019 cím elnyerésére.

Idén negyedik alkalommal rendezik meg a Nemzet Szépe versenyt. A magyar alapítású nemzetközi szépségverseny az adott nemzet értékeit társítja a külső és belső szépséghez: a cél egy olyan hölgy megkoronázása, aki példaként szolgál a fiatal generáció, a társadalom és az egész nemzet számára.

A verseny előválogatóját augusztus utolsó napján tartották. Több száz jelentkező mutatkozott be a szakmai zsűri előtt. A jelentkezők közt volt diplomata, tanár és jogász is, egy lányt viszont sajnálatos módon haza kellett küldeni a válogatóról, mert tetoválása volt – mint ismert, a versenyszabályzat értelmében nem jelentkezhetnek szépészeti, plasztikai műtéten átesett vagy tetovált lányok sem.

A Nemzet Szépe verseny döntősei. Fotó: Oláh Attila

A Nemzet Szépe verseny döntősei. Fotó: Oláh Attila

A szervezők közlése szerint az idei volt az egyik legerősebb mezőny a verseny történetében, a lányok tehát komoly fejtörés elé állították a zsűrit, amely végül hosszas tanakodás után alakította ki a döntő tíz fős mezőnyét:

Kovács Angéla
Szklifa Elena
Béres Orsolya
Szerényi Gréta
Vollár Kinga
Balázs Luca
Przybytek Cintia
Szabó Barbara
Panka Dorottya
Biba Kitti

A tíz legszebb lány bekerült az online döntőbe, ezzel mindannyian esélyesek a Nemzet Szépe 2019 cím elnyerésére. Az értékes nyeremények mellett a fődíj a Miss Nation világversenyre való kijutás, amit 2019 novemberében rendeznek meg Abu Dhabi-ban.