Stílus

Nicole Kidman menyasszonynak öltözött

Kevés igazán jól öltözött híresség jelent meg az idei Hollywood Film Awards-on, és sajnos ezúttal az egyik legstílusosabb színésznő, Nicole Kidman sem volt köztük.

November első vasárnapján került megrendezésre Los Angelesben a 23. Hollywood Film Awards díjkiosztó gála, ahol nemcsak a filmrajongók, hanem a divat szerelmesei is epekedve várták és figyelték, hogy vajon kik viselik majd az este legfantasztikusabb kreációit.

Nos, számukra valószínűleg csalódás maradt ez az este, ugyanis a glamúros amerikai díjkiosztó gálákon megszokottnál jóval kevesebb volt az egy négyzetméterre jutó igazán csinos színésznők száma.

És sajnos idén olyan stílusikonok is hibáztak, mint például Nicole Kidman, aki a kommentelők szerint eléggé melléfogott most. Az 52 éves világsztár egy fehér, virágmintás LOEWE selyemruhát választott.

https://www.instagram.com/p/B4bl07FH_Zk/

Ebben egyesek szerint angyali jelenség volt, mások viszont mormon menyasszonynak nevezték, megint mások pedig azt kifogásolták, hogy ezzel a földig érő ruhával túlságosan eltakarta csinos alakját.

Persze, szinte bármibe bele lehet kötni – nekünk egyébként abszolút nem ez volt a célunk, mert nagyon bírjuk Nicole-t, és a stílusát is (általában). De azzal egyetértünk, hogy ez a „menyasszonyi ruha” eléggé indokolatlan választás volt egy díjátadó gálára.

https://www.instagram.com/p/B4bglnEjIwE/

Ridikül tipp: ha megtetszett a ruha, és szeretnél valami hasonlót, azt tanácsoljuk, tartogasd életed egyik legszebb napjára: az esküvődre. Minden más helyzetben és eseményen túl sok lesz, illetve mágnesként vonzza majd a kellemetlen rokonokat és -kérdéseket.