Stílus

Hordanál Ady-t a pólódon?

Költők arcképeivel, idézeteivel díszített holmikkal hódít a Vates – az irodalom, illetve annak szeretete sosem volt még ilyen menő!

Napjainkban sokszor lehet arról hallani, hogy az olvasásnak leáldozott, hiszen a következő generációk tagjai már a képekbe, videókba mélyedve töltik szabadidejüket. Ritkán olvasnak, és közülük is csak kevesen élvezik a magyar költők műveit. 

Egy nemrég alapított magyar márka, a Vates viszont újra divatba hozza az olvasást és a költészetet, illetve igazi különlegességekkel szolgál azoknak, akik egyébként is ismerik, szeretik a magyar írók, költők munkásságát. A nyár folyamán a köztudatba robbant márka kínálatában pólókat és vászontáskákat is találunk, József Attila, Ady Endre, Pilinszky János és Fodor Ákos idézeteivel. 

Az irodalom menő. Fotó: Vates

Az alkotóknak nem titkolt céljuk volt, hogy egyfajta kultúrforradalmat indítsanak és népszerűsítsék korosztályuk körében a költészet iránti rajongást. Nagyon jó úton haladnak, a projekt azonban egy közösség megteremtéséről is szól. Ennek részeként a Vates a teljes új kollekciójának alapját a közössége adta, majd belevágtak a megszavazott kérések teljesítésébe.  

Csányi Péter, a Vates alapítója elárulta, hogy nem volt egyszerű teljesíteni a rajongók kívánságát: „Sok esetben rengeteg keresgélés, telefonhívás és egyeztetés volt szükséges ahhoz, hogy megtaláljuk bizonyos szerzők jogörökösét és engedélyt kapjunk tőlük a projekthez. Viszont nagyon pozitív élmény volt, hogy mindenki egytől-egyig támogatott minket” – mondta. 

Ady is pólóra került. Fotó: Vates

„Csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek.” – szól az idézet Ady Endrétől az egyik pólón, kiegészítve a költő arcképével. Továbbra is ő a legkedveltebb irodalmi személyiség a fiatalok körében. Csányi Péter erről annyit mondott, hogy számítottak erre, így az új kollekciójuk megalkotásánál külön figyelmet szenteltek rá, hogy kihangsúlyozzák Ady „fejedelmiségét”. „Talán ez a naggyá válni akarás teszi őt a legnépszerűbbé” – vélekedett. 

Érdekesség, hogy a Vates követői tábora mellett több hazai sztár is szívesen állt a projekt mellé. Például Viszkok Fruzsina, aki vloggerként korábban maga is többször népszerűsítette az olvasást. 

Viszkok Fruzsi is szereti. Fotó: Vates

„Ha bármilyen formában közelebb lehet hozni a fiatalokhoz az olvasást, én igyekszem azt támogatni, ahogy tudom. Nagyon szeretem a ruházatommal megmutatni másoknak az érdeklődési körömet, és szerintem a magyar irodalom inspirálta ruházatból eddig abszolút hiány volt, így örülök ennek a projektnek” – mondta a vlogger, akit még általános iskolásként Harry Potter kalandjai indítottak el az olvasás szeretetének útján.