Stílus

Dua Lipa az új generáció divatikonja

2019 előtt Dua Lipa az elmúlt egy-két évben elképesztő fejlődésen ment keresztül. Amikor 2018-ban fellépett a Sziget fesztiválon, akkor már felfutóban volt karrierje, amit idén, ha lehet, még tudott emelni is. Egyértelműen a Z-generáció legdivatosabb, legmenőbb figurájává vált, bármit is vegyen fel, az biztos, hogy abból divat lesz. Nem mellesleg az ő arca az egyik legszimmetrikusabb a sztárvilágban, de nem csak ezért lett az egyik legfelkapottabb az Instagramon és lett az egyik leghallgatottabb zenész.

Amikor ruhát választ, szeret kisebb designerek között keresni, ahogy az évből teltek a hónapok, Dua Lipa stílusa úgy alakult át és lett egyre inkább kísérletezőbb. Sok független terveztőtől viselt ruhát idén, ami még jobban egyedivé tette a megjelenését. Ha tehette, akkor pedig kevésbé ismert márkákat választott (ahogy Rihanna is tette pár évvel ezelőtt), mert amellett, hogy ezzel igazán izgalmassá tudta tenni megjelenését, rengeteg kisebb tervezőnek segített. A legizgalmasabb pillanata az évben az volt, amikor Hugo Comte fotózta Lipát a Don’t Start Now című számához.

 

 

Azon kívül, hogy képes mindennapi megjelenését izgalmassá tenni, Lipa bizonyította, hogy tudja, hogy kell tökéletesen megjelenni a vörös szőnyegen. Májusban, a 2019-es Met-gálára, a zenész egy virágos Versace nyomtatott ruhában érkezett, az American Music Awards-ra egy elegáns Miu Miu ruhát viselt. Az biztos, hogy ő a Z-generáció legmeghatározóbb divaikonja, de olyan személyisége van, ami miatt bárhol jelenik is meg, mindenki figyel rá.

Kíváncsian várjuk, mit hoz 2020 a stílusában, de abban biztosak lehetünk, hogy nagyon érdeke, menő ruhákat várhatunk tőle.