Stílus

Elbűvölő volt Oscar-díjas színésznő környezettudatos szettjében

A 82 éves színésznő már tavaly ősz óta igyekszik felhívni a figyelmet a klímaváltozásra. Az idei Oscar-gálán nem csak hatásos beszédével, de ruhájával is azt üzente, mennyire fontos, hogy tudatosan tegyünk bolygónk védelméért.

Jane Fonda olyannyira lelkesen harcol Földünk épségéért, hogy nemrég csatlakozott egy Los Angeles-i zöld csoporthoz. Velük  havonta többször is felvonulnak tüntetéseken, felhívva a figyelmet a klímaváltozással kapcsolatos súlyos veszélyekre és változásokra. A színésznő, mint már többször, most is szenvedélyesen harcol az ügyért, amiben hisz és olyan elszánt volt a tüntetéseken, hogy több alkalommal is letartóztatták, bár ez őt nem állította meg.  

Elhivatottságát azzal is bizonyította, hogy az idei Oscar-gálán abban a vörös estélyiben jelent meg, amit már egyszer viselt a 2014-es cannes-i filmfesztiválon. A színésznő szerint pazarlás, hogy minden vörösszőnyeges eseményre új darabot vesznek és varratnak a sztárok. Beszédében elmondta, hogy kis lépésben kell kezdeni a harcot, ő pedig az újrahasznosítás példáján keresztül szeretné ezt megmutatni. Fondán a már viselt vörös estélyin kívül volt még egy kiegészítő, egy szintén vörös kabát, melyről elárulta, hogy ez volt a leges-legutolsó ruhadarab, amit vásárolt, mert többé nem hajlandó az öltözködésére költeni, helyette azt a pénzt jótékony környezetvédő célokra fogja fordítani. Az említett piros kabát, pedig ugyanaz, amit a környezetvédő rendezvényeken viselnek egyenkabátként a lelkes tüntetők.

A színésznő továbbá, nem csak ruhájával, de új frizurájával is igyekezett példát mutatni, hiszen ősz hajjal jelent meg a gálán, mely szintén környezettudatos döntés volt a részéről, jelezvén, hogy a hajfesték is környezetszennyező. Az már biztos, hogy Jane Fonda bármit is visel, vagy bármilyen is a frizurája, a mai napig káprázatosan szép és fiatalos!