Meghan és Harry Angliába érkeztek, az egyik utolsó hivatalos útjukra, amit még a királynő megbízásából teljesítenek. Az antré nem is sikerülhetett volna jobban. A pár szinte ragyogott, látszott, hogy élvezik az estét. A hercegné a brit Daily Mailnek azt nyilatkozta, hogy ez egy szép este volt, jó volt visszatérni az országba.
Fotó: MTI/EPA/Neil Hall
Azóta, mióta Kanadába költöztek, nem is látták őket együtt, most viszont legalább ötvenen fogadták a párt, amikor megérkeztek. A körülmények igazán csodálatossá tették az érkezésüket, a fényeknek köszönhetően teljesen olyan volt, mintha egy hollywood-i film egyik jelenetét forgatták volna.
Ehhez hozzátett még Meghan hercegné gyönyörű kék Victoria Beckham ruhája, amihez egy Jimmy Choo tengerészkék magassarkút választott, kiegészítőként pedig egy márvány-hatású, kék kézitáskát vett magához, Stella McCartney-tól.
Az esten, ahová hivatalos volt a pár, nem csak ők voltak a főszereplők. Az alapvetően veteránoknak rendezett eseményen az egyik katona megkérte a barátnője kezét, aki igent mondott.







