Az uralkodó beszédének kiemelkedő jelentőségét jelzi, hogy a 94. évében járó királynő 68 éve ül az Egyesült Királyság trónján, de mindössze ötödször szólt nemzeteihez soron kívüli televíziós üzenetben.
II. Erzsébet királynő kijelentette: jóllehet a nemzetre várnak még megpróbáltatások, de „visszatérnek majd a szebb napok, ismét a barátainkkal és a családunkkal lehetünk, megint találkozunk egymással”. Ezekre a szebb napokra utalt a ruhájával is.
Az uralkodó zöld színű ruhája az ujjászületést szimbolizálta, emellett pedig a színe hasonlít az egészségügyben dolgozók ruhájának árnyalatára, amivel az irántuk érzett tiszteletet fejezte ki. A brost, amit 1953-ban örökölt meg, utoljára a 90. születésnapján vette fel, ezzel is arra utalt, hogy visszatérnek még a boldog idők.
A beszéd alatt több olyan tárgy is volt a szobában, ami üzenetet hordott. A szőnyeg egy „nagy tűlélő”, 1890-ben készült és átvészelte az 1992-es nagy tüzet is. A szokásos karácsonyi beszédekor a királynő mellett mindig családi képeket látunk, ugyanakkor most ezeket elhagyták. Egy nagy festményt lehetett látni, amin egy gyermek egy karddal volt, Eugenie és Jack Brooksbank házasságkötésekor volt utoljára szem előtt. A háttérben egy 1783 körül készült tölgy szekrény állt.







