Életmód

Lehet stílusos az is, aki nem a legeslegutolsó trend szerint öltözik

Corata Mónika divattervezővel, a Pomme Verde ruhák megálmodójával beszélgettünk az idei nyár ruhatrendjeiről, öltözködéssel kapcsolatos tévhitekről és arról, hogy akár éveket is fiatalodhatunk, ha színes ruhákba öltöztetjük a lelkünket.

Corata Mónika

Miért kezdett el ruhákat tervezni?

– Önös céllal indult útjára ez az egész, tíz évvel ezelőtt. Azt vettem észre, hogy nem találok magamnak megfelelő ruhákat a nagy divatmárkák polcain, olyat, amit jó szívvel felvehettem volna. Az én stílusosom egy picit vagány, mondhatni sportosan elegáns, de ebben a műfajban egyáltalán nem találtam hozzám illőt. Így született meg a Pomme Verde. Kezdetben csak pár saját tervezésű ruha volt a boltomban, aztán azt vettem észre, hogy a vevők inkább az egyedi, saját darabokat keresik, így egyre több került ki a polcokra.

Létező probléma, hogy a 30-as, 40-es nők nehezen találnak az alkatuknak, a koruknak megfelelő ruhát, és a gyermekek születése után ez a helyzet csak fokozódik. Mi az, amiben újat tudnak hozni az ön ruhái?

– Azért praktikusak a ruháim, mert letisztultak, nincsenek túlgondolva. Nem szeretem a mintákat, inkább a szabásvonalakkal szoktam játszani, és nagyon figyelek rá, hogy jó minőségű anyagokkal dolgozzak. A ruhák titka az egyszerűségben és ezáltal a kombinálhatóságban rejlik szerintem. Ha valaki megvesz egy darabot, akkor bizonyos kiegészítőkkel, például egy tornacipővel és egy farmerkabáttal sportossá varázsolhatja, egy magassarkúval, illetve egy szép ékszerrel, pedig akár el tud benne menni vacsorázni is. Azért szeretik a vevőim ezeket a ruhákat, mert az élet bármely területén megállják a helyüket, akár egyazon a napon.

Fotó forrása: Corata Mónika/Pomme Verde

Ugyanakkor nem a tömeggyártás a célja, hanem egyedi, örök darabokat tervez.

– Büszkeséggel tölt el, amikor a törzsvevőim mesélik, hogy már nyolc éve vették a nadrágjukat nálam és még mindig hibátlan, maximum a színe kopott meg a sok mosástól. Hiszek benne, hogy a jó dolgok szájról-szájra terjednek és az időtálló, hosszú távra tervezett darabok magukért beszélnek. Ugyanakkor a ruháimat a hétköznapokra, főleg a munkahelyek világának tervezem. A legelején még próbáltam minél szélesebb igénynek megfelelni, de aztán rájöttem, hogy nem lehet mindenkinek a kedvében járni, így a ruháim a saját ízlésemnek megfelelő stílust képviselik.

Szokott inspirálódni a világ divatkollekcióiból, nyitott a mai trendek felé?

– Mindig nyitott szemmel járok és túlnyomórészt a külföldi oldalakról szoktam inspirálódni, de érdekes módon nem a nagy divatházak trendjei izgatnak, hanem inkább influenszer hölgyek közösségi oldalain szoktam szörfözni.

Mi lesz az idei nyár slágere, milyen színek, minták, vagy fazonok lesznek az irányadók?

– Azt lehet tudni, hogy idén a nagyon színes ruhák kerülnek előtérbe. Slágerszín lesz a pink, a zöld, a narancssárga, a banánzöld, vagy éppen a lila. Nadrágok tekintetében éveken át a skinny fazon hódított, de már tavaly elindult egy változás a bőszárú nadrágok irányába. Persze én mindig azt szoktam mondani: egy dolog, hogy mi a divatos, egy másik pedig, hogy mi áll jól nekünk. Talán azok az idők már elmúltak, amikor valamire azt mondtuk, hogy ez kiment a divatból. Nincs divatjamúlt öltözet. Inkább azt mondanám, hogy bizonyos hullámok vannak, aztán valaki, hol az egyikre ül föl, hol a másikra. Lehet stílusos az is, aki nem a legeslegutolsó trend szerint öltözik.

Fotó forrása: Corata Mónika/Pomme Verde

Mit javasol a teltebb, érettebb hölgyeknek, mit-mivel érdemes variálniuk?

– Óriási hiba, hogy ha valaki egy kicsit molettebb, akkor bő, zsákszerű ruhákat vesz magára, hogy mindenét eltakarja. Hangsúlyozzuk magunkon azt, ami előnyös, és csak a problémás területet próbáljuk eltakarni. Például egy telt keblű nő kerülje a zárt nyakú ruhákat, inkább V kivágású felsőket, vagy mell alatt vágott, nem túl bő aljjal rendelkező ruhákat hordjon. Ha valaki nem ismeri a testalkatára vonatkozó trükköket, akkor érdemes elmenni egy szakemberhez, ugyanis csak egyszer kell megtudni, hogy milyen színek és szabásvonalak állnak jól a külsőnkhöz, utána egy életen át alkalmazhatjuk a fortélyokat.

Létezik olyan klasszikus ruhadarab, ami évtizedek óta sláger és sose ment ki a divatból?

– Azt szokták mondani, hogy van az a kis fekete ruha, ami minden hölgynek ott kell legyen a gardróbjában, az örök klasszikus fekete. Aztán ott van a farmer, ami az idők végezetéig divatos marad, szabások jönnek-mennek, de az anyag mindig népszerű lesz. Végül a „tyúkláb” mintát említeném, amit hosszú évek óta bátran hordhatunk, mert sose lesz divatjamúlt.

Ön mivel készül a nyárra?

– Vászonruhákat készítünk nagyon élénk pink, banánzöld és narancssárga színekben, valamint bőszárú, combközépig érő rövidnadrágjaink biztosan lesznek.

Fotó forrása: Corata Mónika/Pomme Verde

Ezek a világos és élénk színek kövérítik az embert, vagy ez egy tévhit?

– Tény és való, hogy ha egy fehér vagy egy drapp ruháról beszélünk az valóban optikailag úgy tűnhet, mintha szélesítené az embert, mint ahogy a fekete és a sötét színek pedig optikailag karcsúsítanak. Ellenben a színektől, egy narancssárgától vagy egy lilától nem gondolom, hogy bárki is teltebbnek nézne ki. Sőt! Egy színnel még „csalhatunk” is, ugyanis bizonyos színek akár éveket is fiatalíthatnak az arcunkon, csak meg kell találni a nekünk megfelelőt!

Mit javasol a nyárra a hölgyeknek?

– Arra buzdítok mindenkit, hogy merjünk belevágni, merjünk újítani és merjünk kipróbálni bizonyos dolgokat! Ugyanis merészség kell hozzá, hogy valaki, aki esetleg eddig csak komor, fekete, sötét színeket hordott, most az élénkebbekre váltson. De azt látom a vevőim körében, hogy az elmúlt években egyre több színes ruha fogyott, azaz sokan belevágnak a megújulásba és nyitnak a színek világa felé. S valljuk be, már attól is jobb kedve lesz az embernek és vidámabb lesz a napja, hogyha színpompás ruhába öltözteti a lelkét.

A 2023-as év egy jubileum az ön életében, hiszen éppen tíz éve született meg egy álom és kezdte el árulni a Pomme Verde a saját tervezésű ruháit.

– Számomra a legnagyobb boldogság az, amikor úgy érkeznek a boltba emberek, hogy ajánlották nekik a ruháimat, vagy amikor külföldről New Yorkból, Ausztráliából olyan visszajelzést kapok, hogy leszólították a vevőimet az utcán, hogy honnan van a ruhájuk, mert ilyen nekik is kell. Ennél nagyobb öröm nem is érheti az embert!

Fotó forrása: Corata Mónika/Pomme Verde