×
alom (67 találat)

Nem mindegy hogyan alszol

A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás erősíti az immunrendszert. De az is sokat számít az egészségünk szempontjából, hogy milyen pózban alszunk. Vannak kifejezetten káros elhelyezkedések.

Ezért is fontos, hogy kialudd magad

Úgy érzed, amikor kialvatlan vagy, minden és mindenki sokkal bosszantóbb? Nem kell elrejtened, mert más is így van ezzel. Ezt már egy tanulmány is igazolja.

Az álmaink közel állnak az őrülethez

Az álom a tudatalatti kódolt üzenete – így szól Sigmund Freud elgondolása. Korunk agykutatói viszont egyszerűen értelmetlen képek sorozatának tartják az álmokat.

Ezért élheted át alvás közben az orgazmust

Te is átéltél már olyan erotikus álmot, amikor eljutottál a csúcsra? Ezt nem csak álmodtad, mert ilyenkor a tested teljes mértékben ráhangolódik az agyi hullámokra.

Három gyakori erotikus álom jelentése

Egy felmérés szerint az erotikus álmok annyira gyakoriak, hogy hetente legalább egyszer álmodunk arról, hogy szeretkezünk. Ezeknek az álmoknak nem mindig csak a szexualitáshoz van közük, sokszor teljesen más jelentéssel bírnak.

Egészségesebb együtt aludni a párunkkal?

Az együtt alvásról megoszlanak a vélemények a párok között. Vannak, akik egyenesen külön alvás pártiak. Ám egy új német tanulmány jó hírrel szolgált ebben a kérdésben.

Ételek és italok, melyektől könnyebben szenderülünk álomba

Ezeket a gyümölcsöket és teákat akár a lefekvést megelőző fél órában is még fogyaszthatjuk, hiszen egyik sem megterhelő a gyomornak. Mi több, még az anyagcserédet is gyorsítják.

Erotikus álmok, ha a párod nincs benne

Az erotikus álmok időről-időre visszatérnek a tudatunkba, pedig sokszor teljesen mást jelentenek, mint amit gondolunk.