eletut (29 találat)

Barbra Streisand azt reméli, hogy végre megpihenhet

A 81 éves színésznő a My Name Is Barbra című memoárja megírása után eldöntötte, hogy visszavonul.

A Szomszédok Taki bácsijára emlékezünk – 103 éves lenne Zenthe Ferenc

1920. április 24-én született a nemzet egyik legszerethetőbb színésze, a Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas Zenthe Ferenc. Születésének 103. évfordulóján az ikonikus szerepeiről híres, mindig vidám színművészről emlékezünk meg, aki határtalan kedvessége okán soha senkivel nem tudott összeveszni.  

Elhunyt Török Ádám, a Mini frontembere – Ritkán látott képekkel emlékezünk rá

Elhunyt Török Ádám, a magyar progresszív-blues-rock egyik legfontosabb formációja, a Mini alapítója és frontembere. Halálát fia, Török Dániel jelentette be kedden Facebook-oldalán. Az énekes-fuvolista-dalszerzőt 75 évesen, álmában érte a halál.

Szépsége röpítette a világhírnévig – Nyolcvanöt éves Claudia Cardinale

Április 15-én ünnepli nyolcvanötödik születésnapját Claudia Cardinale, a hatvanas–hetvenes évek egyik legnépszerűbb olasz filmcsillaga. Az MTVA Sajtóarchívumának portréja.

„Szeretjük Belmondót, mert olyan volt, mint mi”

Kilencven éve, 1933. április 9-én született Jean-Paul Belmondo, a francia film egyik legnagyobb csillaga. A jellegzetes arcú színész percek alatt meghódította a női szíveket, 1995-ben az Empire magazin minden idők 100 legszexisebb sztárja közé választotta.

Péntek – Micsoda útjaim voltak – Törőcsik Mari

Két éve annak, hogy Törőcsik Mari az égiek társulatának tagjává vált. Az ország legtöbbet díjazott színésznője. Mind ismerjük őt, de csak képernyőről vagy színpadról. Ám most megkíséreljük az ő emberi portréját is a publikum elé tárni. Milyen volt ő a magánéletben?

Halász Judit életcélja, hogy megszerettesse a kicsikkel a magyar költészet legjavát

Halász Judit Kossuth-díjas, érdemes művész ősszel töltötte be a nyolcvanadik életévét, csaknem hatvan éve tagja a fővárosi Vígszínháznak. A mai napig nagyon aktív, jelenleg is három előadásban játszik, dalaival pedig fáradhatatlanul járja az országot, aktuális munkáiról a Kossuth Rádió Kalendárium című műsorának adott interjúban mesélt.

Az aranylábú focilegendára, Puskás Öcsire emlékezünk

Öcsi, Pancho, a Száguldó Őrnagy. Puskás Ferenc beceneveit talán többen ismerik, mint ahányan Magyarországon élnek, de azt kevesen tudják, hogy a magyar futball világhírű ballábas csatára Purczeld Ferenc néven született 1927. április 1-jén Budapesten.